Koronavírus Magyarország
Magyar gyógyszer előzheti meg koronavírus-fertőzést
A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt, magyar fejlesztésű gyógyszer. A készítmény a befecskendezéstől számított néhány órán belül védetté teszi a szervezetet - ismertette Kacskovics Imre immunológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) természettudományi karának dékánja, aki egyben a koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésére alakult magyar konzorcium vezetője is.
Virológus: eddig még biztosan várnunk kell a nyitással
Ha a legveszélyeztetettebb korosztály tagjait, vagyis az időseket beoltják az új típusú koronavírus ellen, akkor már meg lehet fontolni a korlátozások enyhítését - véli egy magyar szakember, aki azt is elárulta, szerinte mikor történhet ez meg a legkorábban.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Influenzaoltás: mutatjuk, kinek jár ingyen – Ez a típus érhető el idén a háziorvosoknál
Már országszerte elérhető a 2026/27-es influenzaszezonra ajánlott védőoltás. A 60 év felettiek és több kiemelt kockázati csoport tagjai idén is ingyenesen kaphatják meg a vakcinát a háziorvosoknál, a védettség kialakulásához azonban akár két hét is szükséges lehet.
Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.