Koronavírus Magyarország
Szakértő: a mutánsok miatt indokolt lehet a szigorítás
Az új vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba Magyarországon. Ezért Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseken.
Koronavírus: több mint félmillió embert oltanak be egy hét alatt
Magyarország az Európai Uniós ranglistán már a 3. helyen áll az átoltottsági arány tekintetében. Azonban továbbra is versenyt futunk az idővel, ezért fel kell gyorsítani a lakosság koronavírus elleni immunizálásának ütemét - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: kemény napok jöhetnek 3 hét múlva
Az elmúlt hetekben elérte Magyarországot is a koronavírus-járvány harmadik hulláma, amely jelentősen feltornázta a fertőzöttek napi számát, miközben a kórházi kezelésre szoruló páciensek is egyre többen vannak. Nézzük, mire számíthatunk még márciusban.
Fotók: így oltanak országszerte a kínai vakcinával
Első körben 550 ezer adag, majd újabb félmillió dózis ékezett Magyarországra az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett kínai vakcinából. Az oltóanyaggal országszerte egyre több háziorvosi rendelőben és oltóponton immunizálják a jelentkezőket.
Koronavírus: a szakemberek szerint ezért fontos az oltás
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma, és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiának. Épp ezért nagyon fontos, hogy rövid időn belül minél többen megkapják a védőoltást, legalább az első adagot. Ezen a véleményen osztozik Müller Cecília országos tisztifőorvos és Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője is.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Gyógyszerkereső
Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.