Ibd-Betegségek
Bélbetegségek: lehet-e gyerekem?
A gyulladásos bélbetegségek (IBD) ritkán gyógyíthatóak véglegesen, de megfelelő kezeléssel sikerülhet a pácienseket hosszú hónapokra tünetmentessé tenni, valamint csökkenteni a kiújulás esélyeit. Így persze nem meglepő, hogy egy olyan párnak, melynek egyik vagy esetleg mindkét tagja ezzel a krónikus betegséggel él együtt, nem magától értetődő a gyermekvállalás kérdése.
A gyulladásos bélbetegségekről
Magyarországon nagyjából negyvenezren, míg a fejlett országokban minden kétszázötvenedik ember szenved gyulladásos bélbetegségtől. Mivel azonban a kórképet nem minden esetben kísérik tipikus tünetek, sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy kellemetlen panaszaik mögött ez a betegség húzódik.
Gyógyszerkereső
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.