Fogászat
"A gyökereivel együtt kivette, majd visszatette a fogait"
Sokáig meg voltam róla győződve, hogy a fogmosási technikám, még ha kell is rajta finomítani valamennyit, rendben van. Aztán dr. Rosta Péter parodontológustól megtudtam, hogy egész életemben rosszul mostam fogat, és valószínűleg rajtam kívül még jó páran vannak így, csak fogalmuk sincs erről. A szakemberrel arról is beszélgettünk, miért nem szabad legyinteni, ha vérzik az íny, mi a helyzet a szájvizekkel, és hogyan súlyosbíthatják a fogágybetegségek például a szívproblémákat.
Fogászati mítoszok. Mutatjuk, miért nem igazak
Nem törődünk eleget a fogainkkal, így európai összehasonlításban alaposan lemaradtunk fogászati-szájegészségi mutatókban. Az unió polgárainak 41 százaléka mondhatja el, hogy megvan az összes természetes foga. Skandináviában pedig ez az arány 50 százalék feletti, míg Magyarországon 19 százalék. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, szemléletváltásra lenne szükség.
Milyen fogimplantátumot válasszak?
A fejlődő technikai lehetőségeknek köszönhetően, nagyon sokféle fogbeültetési rendszer létezik, melyek lehetővé teszik, hogy a páciens adottságainak, szükségeinek és igényeinek legmegfelelőbbet alkalmazzák fogbeültetéskor. Itt most csak a legfőbb tudnivalókat és a fogbeültetés alapjait ismertetjük.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Fémallergia esetén érdemes kicserélni a fémhidat?
Fémallergia esetén érdemes kideríteni, hogy melyik fém okoz allergiás reakciót és van-e a fémhídban ilyen anyag - mondja el válaszában Dr Ozsvár Andrea fogorvos.

VideóRendelő: A rossz fogak okozhatnak fejfájást?
Dr. Ozsvár Andrea fogorvos a VideóRendelőben beszél a rossz fogak okozta testi panaszok hátteréről és megoldásáról.
VideóRendelő: A rossz fogak okozhatnak fejfájást?
Dr. Ozsvár Andrea fogorvos a VideóRendelőben beszél a rossz fogak okozta testi panaszok hátteréről és megoldásáról.
VideóRendelő: A foghiány utalhat szervi problémára?
Dr. Ozsvár Andrea fogorvos beszél a hiányzó fogak jelentőségéről, a fogak és a belső szervek közötti összefüggésekről a VideóRendelő adásában.
VideóRendelő: A foghiány utalhat szervi problémára?
Dr. Ozsvár Andrea fogorvos beszél a hiányzó fogak jelentőségéről, a fogak és a belső szervek közötti összefüggésekről a VideóRendelő adásában.
VideóRendelő: Mi okozhatja a nyelvünk hegyén jelentkező pirosságot?
A nyelvünk hegyén megjelenő pirosságot több dolog is okozhatja. A lehetséges okokat Dr. Ozsvár Andrea fogorvos részletezi a VideóRendelőben.

VideóRendelő: Milyen hatással van a szervezetre a gyulladt fog?
Egy fájdalmatlan, de gyulladt fog számos problémát okozhat a szervezetünkben. Olyan tünetek okozója lehet, amelyekre nem feltétlenül gondolnánk azonnal - mondja el válaszában Dr. Fülöp Papp Márta fogorvos, implantológus.

VideóRendelő: Mit okozhat a fogunkban lévő amalgám?
Az amalgámtömések nagyon rossz hatással vannak szervezetünkre. Fizikai és pszichés tüneteket is okozhatnak - mondja el a VideóRendelő adásában Dr. Ozsvár Andrea fogorvos.

VideóRendelő: Okozhat egy rossz fog belgyógyászati problémát?
A fogak és belső szervek közötti összefüggésekről, kapcsolatról beszél a VideóRendelőben Dr. Fülöp Papp Márta fogorvos, implantológus.
VideóRendelő: Okozhat egy rossz fog belgyógyászati problémát?
A fogak és belső szervek közötti összefüggésekről, kapcsolatról beszél a VideóRendelőben Dr. Fülöp Papp Márta fogorvos, implantológus.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
Gyermekem 9 hónapos, naponta 1-2 alkalommal még szopik. Ma fogászaton voltam, röntgen is szükséges volt. Két kötényt is...
A fogászati röntgen semmilyen sugárártalommal nem jár, így nyugodtan szoptathat. Semmilyen veszélye nincs annak, ha szoptat.
Egy hete kaptam érzéstelenítést a fogorvosnál, mert kihúzta a fogamat, sajnos azóta sem tért vissza az érzék a nyelvembe...
A szokásos fogászati érzéstelenítők hatása egy hét alatt már bőven el kell, hogy múljon. Azt javaslom, első körben a fogorvoshoz menjen vissza, ő tudja tisztázni, milyen injekciót adott, illetve meg tudja vizsgálni, hogy valóban az injekció okozta-e...
Nagyon el vagyok keseredve, mert a 9 éves kisfiammal már 2 éve járok rendszeresen fogászatra. Két rágófogát már tömni ke...
Elképzelhető, hogy a fog anyaga nem túl ellenálló, ezen nem lehet változtatni. Azonban nagyon fontos a fogak tisztántartása, ha nincs lepedék, nincs fogszuvasodás. A lepedékben lévő baktériumok savat termelnek, ez roncsolja a fogakat. Nem annyira a f...
6 éves kislányomnál elkezdődött a fogváltás, de sajnos az első fog, ahogy elkezdett mozogni, nem sokkal utána meg is jel...
Ha még nem mozdult meg a tejfog, érdemes kivetetni gyerekfogorvossal, hogy a maradó a helyére tudjon sorolni.
Reggelre elég csúnyán feldagadt az arcom, előtte való nap bizsergett a fogam. Mit tehetnék, hogy visszahúzódjon az arcom...
A feldagadt arc csonthártya-gyulladásra enged következtetni, ami magától nem gyógyul. Mindenképp fogorvosi beavatkozásra van szükség!
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.