E-Cigaretta
Az e-cigiket így nem szabad használni
Az elektromos cigarettát vagy vízipipát használók kétszer gyakrabban fújják ki a füstszerű párát az orrukon keresztül, mint a hagyományos cigarettát használók a füstöt - derült ki egy új kutatásból. Előbbi csoportban így magasabb lehet az orrot, az orrmelléküregeket és a torkot érintő gyulladásos és rosszindulatú megbetegedések kockázata.
Ezek a bizonyítékok, hogy a dohányzástól meg lehet vakulni
A közvélemény sajnálatosan keveset tud róla, az orvosok előtt azonban már régóta ismert, hogy a dohányzás károsítja a szemet és a látást. Erre különféle magyarázatok születtek, illetve statisztikai adatok is igazolták a gyanút. Most azonban mélyebb és megrázóbb magyarázat is született.
A nikotin miatt dohányoznak, de a kátrány miatt halnak meg
A WHO adatai alapján a dohányzás évente nyolcmillió ember haláláért felelős, emellett számos módon képes károsítani a szervezetet. Több szakember úgy gondolja, hogy a súlyos egészségügyi krízis megoldásában az is segíthet, ha nem egyszerűen a nikotinhasználatra koncentrálunk, hanem a dohányzás során felszabaduló veszélyes anyagokat korlátozzuk.
Viszlát füst, helló tavasz!
Az évszakok váltakozása nemcsak a természetre, hanem az ember szervezetre is hatással van. Különösen tavasszal, amikor a téli álomból felébredve készek vagyunk életterünket és szokásainkat is megváltoztatni. Ezek az átmeneti időszakok éppen ezért sok pozitív változást hozhatnak számunkra. Nem is gondolnánk, mennyi mindenben megújulhatunk rendrakás címszó alatt.
Bármilyen terméknél fontos a megfelelő használat
Megszámlálhatatlan kérdés merül fel az e-cigaretták és a különböző füstmentes technológiák kapcsán. Érdemes tisztában lenni a kockázatokkal, illetve fontos néhány tévhitet eloszlatni a nikotinfogyasztás ezen füstmentes formáival kapcsolatban.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Ez az esti szokás a magas intelligencia jele a pszichológus szerint – Az elalvást is megkönnyíti
Egy pszichológus szerint van egy egyszerű esti szokás, amely a magasabb intelligenciájú embereknél gyakrabban fordul elő: az elalvás előtti olvasás. Ez nemcsak az elmét tarthatja formában, hanem a jobb alváshoz is hozzájárulhat.
Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.