Béres Gyógyszergyár Zrt.
Béres Csepp
Támogatói tartalomApák és fiúk: generációkon át öröklődő értékek a Béres családban
Egy olyan vállalat működtetése, amelynek a neve megegyezik tulajdonosainak családnevével, nagy felelősség. Hiszen a folyamatos megújulás mellett életben kell tartani az ősök értékeit, és megtanítani rájuk az utódokat, miközben a társadalom egészségének, jóllétének szolgálata a végső cél. A hiteles munkáról mesél nekünk dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, és fia, Béres Marcell, a vállalat innovációs és portfóliómenedzsment-igazgatója.
"Nem vagy egyedül" (x)
A lassan egy éve tartó nehéz és embert próbáló időszakban még inkább felértékelődnek az emberi kapcsolataink és talán soha nem volt ennyire fontos, hogy érezzük: összetartozunk. Az, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, erőt és biztos támogatást jelenthet még ezekben a bizonytalan időkben is.
A járvány nehezén túl vagyunk, de nem dőlhetünk hátra (x)
Beköszöntött a nyár, a járványhelyzettel kapcsolatos tapasztalatainkat lassan múlt időbe rakhatjuk, és akár a nyaralásra is koncentrálhatunk. De pont ugyanúgy, mint mondjuk tavaly nyáron? Aligha. Sok minden van, ami megváltozott azóta, például az is, hogy hogyan gondolkodunk az egészségmegőrzésről.
Gyógyszerkereső
A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.