Egy fantasztikus őrző-védő szolgálat

Hogy a hasonlatnál maradjunk: az immunrendszer a szervezet védelmében a következő feladatokat látja el: felismeri az "ellenséget", mozgósítja ellene a rendelkezésre álló véderőket és megtámadja, elpusztítja a betolakodó kórokozókat. Mindehhez, épp, mint egy valóságos hadseregnél, jól szervezett információáramlásra van szükség: a sejtek közti kommunikáció a rendszer alapvető fontosságú eleme. Nemcsak a sejtek közötti folyamatos kapcsolattartás biztosítja a szervezet védekezőképességét, hanem legalább ennyire az immunrendszer érzékeny memóriája is: az idegennek felismert káros anyagokat számon tartja, így azok újbóli felismerése esetén azonnali immunválasz indul el.

Védőháló: a nyirokrendszer

Az immunrendszernek saját keringése van, amely az agy kivételével a szervezet minden részébe eljut: ez csontvelő , másodlagosak a nyirokcsomók, a mandulák, a máj, a lép, a féregnyúlvány és a vékonybélben lévő Peyer-plakkok, amelyekben az érett védősejtek, limfociták várják a "bevetést". Mindezek a stratégiai pontok azokhoz a "kapukhoz" közel helyezkednek el, amelyeken a káros anyagok legkönnyebben megjelenhetnek: a légzőszervek környékén, az emésztőrendszer táján és az ivarszervek közelében.

A harcos sejtek

Az antigén eltávolítását eredményező folyamatoknak három szakasza a felismerés, a védekező erők mozgósítása, valamint a tényleges kiküszöbölés folyamata. A legnagyobb fehérvérsejtek, a makrofágok szerepe, hogy mikrobákat, antigéneket (immunválasz kiváltására alkalmas anyagokat, vagyis baktériumokat, vírusokat, fehérjéket, szénhidrátokat) kebelezzenek be. A makrofágokban olyan, hártyával körülvett képletek, ún. granulumok találhatók, amelyek gondoskodnak a bekebelezett mikroba elpusztításáról és megemésztéséről. Makrofágok a vérben nincsenek (ott a monociták , illetve a neutrofilek töltenek be hasonló szerepet), hanem ott találhatók, ahol valamely szerv a vérárammal vagy a külső levegővel találkozik (például a májban vagy a tüdőben). A nyirokrendszer fő sejtjei, a limfociták az előzőekhez képest jóval kisebbek, viszont sokkal hosszabb élettartamúak, akár évekig is élhetnek.

Három fő fajtájuk a B- és a T-limfociták, valamint a természetes ölő sejtek. A B-limfociták antitesteket (immunglobulinokat) termelő plazmasejtekké alakulnak az antigének hatására. A T-limfociták felelősek a "saját" és az idegen anyag megkülönböztetéséért.

Azonosító jegyek

A sejtek felszínén az adott személyre jellemző, egyedi molekulák (humán leukocita antigének vagy fő hisztokompatibilitási komplex molekulák) találhatók, ezek segítségével különbözteti meg a szervezet a saját sejtjeit a nem sajáttól. A T-limfociták a csecsemőmirigyben "tanulják meg", hogy tolerálják a saját sejteket és reagáljanak az "idegenekre". Azokban az esetekben, amikor a T-limfocitákban nem alakul ki ez az elkülönítő képesség, vagy elveszti azt, autoimmun betegségek alakulhatnak ki, hiszen ebben az esetben a védőrendszer idegenként azonosít és megtámad saját sejteket is.

Immunmemória

Az immunrendszer emlékezik minden antigénre, amellyel találkozik. Ez az ún. szerzett immunitás az oka annak, hogy a legtöbb fertőző betegséget csak egyszer kapjuk el, és ez teszi lehetővé a védőoltások alkalmazását. Az oltás ugyanis legyengített vírust tartalmaz. Ha a szervezet később ugyanazzal a vírussal találkozik, az immunrendszer azonosítja és a megfelelő specifikus védelmet aktiválja ellene, és a specifikus antitestek semlegesítik a fertőzést, mielőtt el tudna terjedni a szervezetben.

Felismerés - mozgósítás - támadás

Hogyan zajlik a "csata"? Ha például a légutakon keresztül baktérium kerül a szervezetbe, először immunrendszer megfelelően működik , ez a riasztás néhány nap alatt lezajlik, a vér immunsejtekkel telítetté válik. Ha viszont az immunrendszer gyenge, a baktériumok, vírusok gyors szaporodásnak indulnak, és kialakul a betegség.