Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Kórház az emberekért, emberek a kórházért
Különleges adománygyűjtő akció vette kezdetét a Szent Margit Kórházban. A Szent Margit Kórház Fejlesztéséért Alapítvány közösségi akciójának célja az egészségügyi intézmény központi műtőjének teljes felújítása, széles körű társadalmi összefogással.
Nő és karriert akar? Erre figyeljen!
Az asszertivitás, a függetlenség és a céltudatosság többet ér, mint a melegség, a segítőkészség és a gondoskodó hajlam - derül ki a Michigani Állami Egyetem friss kutatásából, amely szerint a nőknek érdemes a férfias vonásaikat hangsúlyozniuk munkájuk során.
A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. A záporok keleten is megszűnnek. A helyenként még élénk északias szél gyengül. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.