Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Krónikus betegeknek ennyi kórházi ágy jut
Jelentős regionális különbségek mutatkoznak a krónikus betegek ápolására fenntartott kórházi ágyak számában, így megyénként eltérő, mennyire nehezen juthatnak szakszerű ellátáshoz az érintett betegek, amennyiben családjuk nem tudja őket otthonukban gondozni.
Indul a kórházi hurcolkodás Budapesten
Ha elkészül a három szuperkórház Budapesten, saját területükről a nap 24 órájában fogadniuk kell a mentőket és a legbonyolultabb eseteket. Így a jövőben nem fordulhat elő, hogy valaki azért bénul le agyvérzés miatt, mert nem sikerül négy órán belül rögeltávolító kezelést kapnia.
Alig van rosszabb a magyar egészségügynél
Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index listája szerint a magyarnál rosszabb egészségügy csak Lengyelországban, Albániában, Bulgáriában, Montenegróban és Romániában van. Az ágazat egyik legfontosabb problémája hazánkban a forráshiány. De mennyi pénzre is lenne szükség?
Rendeznék a védőnők helyzetét
Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét javító előterjesztések kerülnek a kormány elé, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a szakszervezetek képviselőit az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján.
"Mi, ápolók szégyenkezünk a beteg előtt"
A nővéreket a hivatástudat kellene, hogy fűtse, azonban sem a tárgyi, sem pedig az anyagi feltételeket nem adják meg ahhoz, hogy szívvel-lélekkel végezhessék munkájukat. Ráadásul a betegek sokszor a nővéreken kérik számon a kórházi hiányosságokat, amiért folyton szégyenkezniük kell.
Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.