Hozzá kell szoknunk a rekordmagas hőmérsékletekhez

Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában – állapította meg egy brit tanulmány.

A rendkívüli melegek és az egyre gyakrabban jelentkező hőhullámok kevesebb mint 15 év alatt átlagos nyári hőmérsékletnek fognak számítani. A rendszeresen jelentkező aszályok és az erdőtüzek szokásossá válnak még akkor is, ha az országok teljesítik a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban meghatározott klímacéljaikat – derült ki a klímakutatással foglalkozó brit Met Office Hadley Centre által készített kutatásból, amelyről a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál írt.

hőhullám, klímaváltozás, felmelegedés
Általánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok 2035-re. Fotó: Getty Images

Az évszázad végére egy szokványos nyár több mint 4 Celsius-fokkal lesz melegebb, mint volt az iparosodás előtt. Ez több mint kétszerese a klímamegállapodás szerinti célértéknek, miszerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani, illetve törekedni kell az 1,5 Celsius-fokos maximumra.

"A helyzet rosszabbodni fog"

Peter Stott, a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) munkatársa szerint a szélsőséges időjárás kockázata, beleértve az erdőtüzeket, az aszályokat és a villámárvizeket, növekedni fog, hacsak nem csökken jelentősen az üvegházhatású gázok kibocsátása.

David King, a klímakutatással foglalkozó nemzetközi szakértői csoport (CCAG) elnöke pedig azt közölte, hogy "a helyzet rosszabbodni fog. Az európai időjárás az előrejelzések szerint szélsőségesebbé válik még annál is, mint amit ezen a nyáron tapasztaltunk". A klímahelyzet további romlásának okait elemezve King arra figyelmeztetett, hogy az idén mért adatok nem veszik teljes mértékben figyelembe az Északi-sarkvidék instabilitását, amely – véleménye szerint – globális fordulópontot jelent. A jégolvadás ugyanis dominóhatás kiváltva jelentős következményekkel járhat az egész bolygóra nézve – idézte a szakértői csoport elnökét a luxemburgi hírportál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!