Nagy bajt okozott az enyhe tél

Fókakölykök százai haldokolnak a Balti-tenger észtországi és lettországi partvidékén az évtizedek óta első jégmentes tél miatt.

A púpos fókáknak a szaporodáshoz és a kölykök felneveléséhez is szükségük van a jégre, ahol kellő távolságra vannak a ragadozóktól. Jég hiányában viszont a fókák olyan apró szigetekre kényszerülnek, amelyeket normális körülmények között kerülnének. Ez túlzsúfoltságot okoz, szétzilálja a tenyészidőszakot és csökkenti az újszülöttek túlélési arányát is. Vannak olyan szigetek, amelyek teljesen fehérek a fókakölyköktől. Korábban ilyet még soha nem lehetett látni - emelte ki Mart Jussi, aki harminc éve tanulmányozza a fókákat.

Alacsony túlélési ráta

A kutató szerint a nagyobb szigetek némelyike olyan túlnépesedett, hogy ott a kölykök halálozása arányának legalább ötven százaléknak kell lennie. Az alacsony túlélési ráta oka részben az, hogy a túl nagy tömegben a kölykök könnyebben elveszítik anyjukat és nem jutnak elegendő élelemhez. A Balti-tenger partján évente mintegy háromezer fókabébi születik, és a szakértő szerint a legtöbbre most a közeli halál vár.

fóka, globális felmelegedés, klímaváltozás, jég olvadása, óceánok
Az enyhe tél miatt veszélybe kerültek a fókák. Fotó: Getty Images

Idén tavasszal a koronavírus-járvány is súlyosbítja a problémát, az észt kormány ugyanis megtiltotta az utazást a szárazföld és a szigetek között. Emiatt aztán a kutatók sem utazhatnak a helyszínre. A lett természetvédelmi ügynökség pedig naponta több száz bejelentést kap tengerparton felbukkanó olyan fókákról, amelyek normális körülmények között jégtáblákon élnének. Több a parton a fóka, mint valaha - mondta Agnese Balandina, az ügynökség szakértője.

Az óceánok melegedése ehhez vezet

A következő öt év lehet a legmelegebb a Földön - olvassa el a részleteket!

Egy több mint száz évet átölelő, nagyjából 300 állatot követő globális elemzés szerint az emlősök, a planktonok, a halak, a növények és a tengeri madarak eloszlása is változik a globális felmelegedés következtében. A Bristoli és az Exeteri Egyetem kutatói munkájuk során az állatok számának változását összegző adatokat vizsgálták át, hogy kiderítsék, hogyan reagáltak a tengeri növények és állatok a vizek melegedésére.

A világ vizei már több mint 1 Celsius-fokkal melegebbek a megszokottnál, emiatt pedig a tengeri állatok a sarkvidékek felé vonulnak - közölte Martin Genner, a Bristoli Egyetem evolúciós ökológiával foglalkozó kutatója. Az Egyenlítő irányában ugyanakkor csökkenni fog az állatok száma, mivel ott túl meleg lesz a túléléshez - tette hozzá.

Tekintve, hogy a becslések szerint az iparosodás előtti időszakhoz képest 2050-re akár 1,5 Celsius-fokkal is emelkedhet a globális hőmérséklet, a tanulmány szerint a következő évtizedekben tovább folytatódnak ezek a területi eltolódások. "Arra számítunk, hogy a tengeri élővilágot egyre jobban befolyásolni fogja a klímaváltozás. Ezáltal lehetségessé válik, hogy több melegvízi halat lehet majd halászni, de negatív hatása is lehet a partvidéki élőlényekre. Például a melegedő vizek otthont biztosíthatnak olyan kártékony melegvízi paraziták számára, amelyek korábban nem fordultak elő ezekben az akvakultúrákban" - fejtette ki Rutterford.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!