Idén is keresik az Ország Játékát

Negyedik alkalommal hirdették meg az Ország Játéka versenyt, melyen a játékgyártók legjobb portékákkal nevezhetnek. Minőségük mellett fontos szempont, hogy a játék kreativitásra neveljen és szórakoztasson.

Negyedik éve keresik az Ország Játékát ! A JátékNet saját kezdeményezéseként hirdette meg a játékokat minősítő versenyt, amely rövid idő alatt túlnőtt az internetes játékpiac vezető vállalatán. A jótékony célokat szolgáló, szakmai és közönségdíjjal is jutalmazott verseny a hazai játékpiac egyik legrangosabb szakmai vetélkedőjévé vált. A tavalyi évhez hasonlóan hét kategóriára nevezhetnek a játékgyártók 5-5 termékkel, közöttük kategóriánként hirdetnek győztest, valamint egy közönségdíjat is átadnak.

A zsűri pontozza a játék készségfejlesztő képességét és kidolgozásának minőségét
A zsűri pontozza a játék készségfejlesztő képességét és kidolgozásának minőségét

A szavazás a www.orszagjateka.hu weboldalon keresztül történik, és egyenes pontversenyeként bonyolódik le, azaz mind a közönség, mind pedig a zsűri pontozza a benevezett játékokat. A zsűri soraiban helyet foglal Csordás Ágnes, a Magyar Védőnök Egyesületének Elnöke, Görög Zita fotómodell, Galgóczi Edina, a Babaszoba.hu főszerkesztője, Jánossy Gábor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének képviseletében, Pierrot játékfejlesztő-producer, Tarján Katalin vezető óvodapedagógus, Veszelszkyné Huszárik Ildikó fejlesztőpedagógus és Vályi-Nagy Erika, a Kismama magazin főszerkesztője.

A minőséget és az "élményfaktort" is pontozzák

A játékok vizsgálata során a zsűri pontozza annak készségfejlesztő képességét és kidolgozásának minőségét (kiemelt hangsúllyal kezelve az anyag minőségét és tartósságát). Figyelembe veszik, hogy a játék mennyire fejlesztheti a gyerekek szociális kapcsolatait, mennyire járul hozzá a mentális és érzelmi világuk elmélyítéséhez, és ami a legfontosabb: mennyire jelent örömforrást a gyerek számára?

Amelyik játék a legtöbb pontot gyűjti be, az nyeri az adott kategória díját: a zsűritől kapott legtöbb szavazatért szakmai díjat, míg a közönség szavazatainak nyertese közönségdíjat vehet át.

A versenyben a játékgyártók maximum 5-5 termékkel indulhatnak, melyeket 7 kategóriában lehet nevezni (értelemszerűen egy termék csak egy kategóriába nevezhető), amelyek a következők:

  • Társasjáték
  • Interaktív játék (jellemzően elektromos/digitális játék, ami kézzelfogható, tehát nem applikáció)
  • Bébijáték
  • Építőjáték
  • Készségfejlesztő
  • Egyéb fiú
  • Egyéb lány

A verseny jótékonysági célokat is szolgál, amelyek teljesüléséhez a közönség aktivitására van szükség! A benevezett játékokból ajándékcsomagok készülnek, amelyeket a szavazók - ha élnek a weblapon erre a célra megadott opcióval - egy tetszőleges óvodának ajánlhatják fel. Az értékes ajándékcsomagokat az első három legtöbb ajánlást begyűjtő óvoda kapja meg.

A versenyről további részleteket az alábbi linkre kattintva olvashatnak!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!