Hogyan legyünk hétköznapi hősök?

Képesek vagyunk pozitív irányba változni és ez nemcsak ránk, hanem másokra is hatással van! - ebben hisznek azok a közéleti személyiségek, a Hősök Tere nagykövetei, akik csatlakoztak a 30 napos Hősök Tere kihíváshoz.

Harcsa Veronika, Nyáry Krisztián, Pásztor Anna, Szervét Tibor, Barabás Éva, Kamau Makumi, Farkas Roland „Wolfie” és Mautner Zsófia saját példájukon keresztül bizonyítják, hogy meg tudnak változni. Arra buzdítanak ezzel minket is, hogy 30 napon át tegyünk meg valamit, amit eddig nem mertünk vagy nem akartunk, de vállalásunk olyan legyen, ami nemcsak ránk, hanem másokra is pozitív hatással van. A nagykövetek azt ígérik, hogy a közösségi felületeiken is megosztják a tapasztalataikat.

A Hősök Tere nagykövetei szakítottak időt arra is, hogy részt vegyenek a hétköznapi hősiesség alapelveit megalkotó, prof. Philip Zimbardo által kidolgozott tréningen. Itt a saját bőrükön is megtapasztalhatták, milyen az, amikor segítségre szorulnak, de elmennek mellettük. Jobban megértették, hogy mit miért tesznek, vagy éppen nem tesznek meg egy adott helyzetben.

6 rossz szokás, amivel elszúrjuk az életünket

„Azt éltem át a tréningen, hogy az ember hatalmában van önmagának, nem kiszolgáltatott, és képes változni. Igaz, megatonnákat kell megmozgatnia magában, de sikerülhet. Képesek vagyunk a saját korlátainkat ledönteni, ez szabaddá tesz, és ez a körülöttünk élőknek is jobb, mert egy szabadabb embert jobb magunk körül tudni”- mondja Szervét Tibor.

A világhírű szociálpszichológus, a Hősök tere egyik alapítója, prof. Philip Zimbardo dolgozta ki a hétköznapi hősiesség 6 alapelvét és módszertanát arra, hogyan érhető el ez a változás.

Hétköznapi hősformálás

A Hősök Tere trénerei, Zimbardo professzor tanítványai eddig már több mint 600 magyar pedagógusnak is átadták ezt a tudást, amit aztán ők továbbadnak a diákjaiknak. A cél az, hogy minél több diák megismerje, hogy mi motiválja a viselkedését, és elhiggye, hogy képes sokkal többet kihozni magából.

Sokan szeretnénk jót tenni másokkal, de gyakran nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. A Hősök Tere tréningek éppen ebben segítenek. Egyre nagyobb az érdeklődés az itt elsajátítható tudás iránt, s már nemcsak a tanárok körében. Ezért döntött úgy a Kezdeményezés, hogy 2015. június 24-étől a HT Interaktív - fél napos tréning civileknek minden nyitott és érdeklődő ember számára elérhető lesz.

2014 decemberében kezdődött és augusztus végéig tart a Hősök Tere első kutatása, amelyben 3 debreceni gimnázium 190 diákja vesz részt, és amellyel azt mérik fel, hogy a tréning elvégzése milyen hatással van a diákokra, hogyan változtatja meg a tetteiket.

Hősökterézni egyszerű

A Hősök Tere Kezdeményezés másfél éve indult el néhány magánszemély: Halácsy Péter, Orosz Györgyi, Orosz Gábor, Roszík Linda, Bolyky Dániel, Pistyur Veronika és Thuróczy Gábor kezdeményezésére. Philip Zimbardo professzor, mint alapító azóta is minden támogatást megad, hogy egyre többen akarjunk pozitív változásokat elérni, és cselekedjünk hétköznapi hősként egyszerű, hétköznapi szituációban.

„Sokszor még számunkra is hihetetlen az a folyamat, ami elindult. Előfordult, hogy ismeretlen fiatalok összefogtak, és megvédtek valakit a vonaton, majd egymásra nézve csak annyit kérdeztek: Hősök Tere? Ilyen egyszerű hősökterézni” – meséli Orosz Györgyi, a Hősök Tere ügyvezetője.

Az országos méretűvé vált mozgalomhoz számos hazai sztár is csatlakozott nagykövetként. A 30 napos Hősök Tere kihívás során most arra buzdítanak, hogy csatlakozzunk, kezdjük el a folyamatot, és vállaljunk valami olyat, ami a környezetük életében is minőségi változásokat eredményez. Mutassuk meg magunknak és másoknak is, hogy nincs lehetetlen. A nagykövetek azt ígérik, hogy 30 napos tevékenységüket követni tudjuk a közösségi felületeiken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.