Életmentő műszerek a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának

"Az élet az, amiért érdemes és kell is küzdenünk!" - idézte id. dr. Béres József szavait Béres Klára, a 20 éves Béres Alapítvány elnöke a daganatos gyermekek megsegítésre rendezett jótékonysági est kezdetén.

A nagy sikerű est teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű fejlesztésére ajánlották fel, melyről az adományozási okiratot dr. Szabó András professzor, a klinika igazgatója vette át Béres Klárától.

Béres Klára, az Béres Alapítvány elnöke az átadás kapcsán elmondta: "Van okunk ünnepelni, büszkének lenni, hiszen a Béres Alapítvány immár húsz éve, töretlenül segíti a rászorultakat, betegeket, támogatja az oktatást, a kultúrát, szolgálja az értékteremtést. Nagyon jó érzés, mikor arra gondolok, hogy a mögöttünk lévő két évtized alatt milyen sok embernek, közösségnek tudtunk a segítségére lenni, hányaknak adtunk gyógyulást, erőt, reményt. A mai már a kilencedik, a daganatos betegek megsegítésesre rendezett jótékonysági estünk, ahogy eddig is, a támogatott kiválasztásánál, most is nagyon körültekintően jártunk el. A támogatásunk eredményeként hisszük, hogy még több daganatos gyermek kap esélyt a gyógyulásra, nyerheti vissza egészségét."

A Béres Alapítvány a jótékonysági est teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű felszerelésére ajánlotta fel. Magyarországon az évente 250-300 új daganatos kisgyermek közül több mint 50%-át kezelik ezen a klinikán. A betegség, illetve a kezelések szövődményeként fellépő súlyos állapotú gyermekeke ellátása a nemrégen felújított és kibővített intenzív osztályon történik. Az összegyűjtött pénzt az intenzív osztályról mindeddig még hiányzó defibrillátor és újraélesztő kocsi megvásárlására fordítják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.