"Sok magyar orvos nem hajlandó kinyitni a szemét"

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ő az ország legismertebb csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosa. Facebook-oldalán több mint 140 ezren követik, videói és posztjai alatt sok száz komment sorakozik. Küldetésének tekinti, hogy a tévhitek, áltudományos gyógymódok ellen küzdjön, és még az sem tántorítja el, ha halálos fenyegetést kap. Interjú dr. Novák Hunorral.

Külföldön nem ritka, ha egy orvos valamilyen nyilvános fórumon - legyen az akár egy honlap, akár YouTube- vagy Facebook-oldal - tájékoztatja a betegeit és érdeklődőket a legfrissebb gyógymódokról, kutatási eredményekről, megszólal aktuális egészségügyi kérdésekben. Itthon viszont ez még viszonylag ritka, és dr. Novák Hunor sem tudatosan faragott magából orvosinfluencert. Sőt, kezdetben nem is orvosi pályára készült.

Házipatika.com: Melyik szakma vonzotta kezdetben?

Dr. Novák Hunor: A középiskolás kémiatanáromnak köszönhetően választottam a kémia-biológia szakirányt, mert megtetszett a közeg, és a kémiai kísérletek. Mindig is közel állt hozzám a kommunikáció, így jó ideig kémia-biológiai tanár szerettem volna lenni. Bár édesanyám is gyermekorvos, nem terelgetett ebbe az irányba, pályaválasztáskor mégis beláttam, hogy az orvosi egyetem több lehetőséget ad. Onnan el lehet menni például oktatónak, kutatónak, gyógyszercéghez, orvosnak, ezért ezt választottam, abban a tudatban, hogy egyetemi oktató leszek. Aztán az egyetemi évek alatt, a gyakorlat során tetszett meg a gyermekgyógyászat.

Házipatika.com: Végül is valamilyen formán a tanári hivatás is teljesült, hiszen ha úgy vesszük, egy egész országot oktat a gyermekorvoslásról.

N. H.: Nehéz lenne tagadni, bennem van a késztetés, hogy tanítsak. Magyarországon az orvosok sokszor nem akarják továbbadni a megszerzett tudásukat és nem edukálják kellően a betegeket, miközben a szakmában folyamatosan gondot jelent, hogy a páciensek olyan csip-csup panaszokkal keresik fel a rendeléseket, amiket otthon is tudnának kezelni, csak éppen senki nem tanította meg nekik. Ezen a szemléleten szeretnék változtatni.

"Úgy nézek a betegre, mintha családtag lenne" Míg nem találkoztam vele, csak sejtéseim voltak arról, miért szeretik ennyire a betegei dr. Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyászt, daganatsebészt. Több mint egyórás beszélgetésünk után azonban már pontosan tudtam: határozott, mégis kedves, őszinte, érdeklődő és nagyon érzékeny férfi, aki nem mellesleg a szakmájában is profi. Interjúnkat itt olvashatja.

Házipatika.com: Többször hangoztatta már, hogy sosem vágyott arra, hogy médiajelenség legyen, mégis rengeteg fórumon szerepel. Mi indította el mégis ezen az úton?

N. H.: Érdekes, nemrég egy nagy gyermekcentrum igazgatóhelyettese is megkérdezte tőlem, hogy mégis ki a marketingesem, hogy ennyit szerepelek. Neki is csak azt tudtam mondani, senki nem áll mögöttem. Minden a borostyánnyaklánccal kezdődött, amit sok gyerek nyakában láttam a kórházban, és veszélyesnek tartottam. Elkezdtem utánaolvasni, hogy miért használják, lehet-e bármi haszna. Végül készítettem róla egy tájékoztatóanyagot dr. Csupor Dezső kollégával, aki kiváló gyógyszerész, és leírtam, hogyan verik át a szülőket ezzel a nyaklánccal. Kiraktuk a csecsemőosztályra az anyagot, hogy elolvassák az anyukák, majd feltöltöttem egy Facebook-oldalra is. Rengetegen megosztották, óriási vihart kavart. Ekkor jött az első médiaszereplésem is, interjúra hívtak, kicsit hezitáltam, vállaljam-e, de azt láttam, hogy itthon az orvosok többsége elzárkózik a médiától, emiatt pedig az áltudományok képviselői uralják a terepet. Úgy éreztem, hogy valakinek muszáj felvenni a kesztyűt velük szemben, és azóta is küzdök. Újabb és újabb darázsfészkekbe nyúlok, olyan témákat bolygatok meg, amelyekre orvos és páciens oldalról is érzékenyen reagálnak.

Dr. Novák Hunor és plüss krokodilja együtt vizsgálják, gyógyítják a gyerekeket. Fotó: Fülöp Máté
Dr. Novák Hunor és plüss krokodilja. Együtt vizsgálják a gyerekeket. Fotó: Fülöp Máté

Házipatika.com: Mik azok a témák, amelyek mellett a legszenvedélyesebben kiáll, vagy éppen ellenük harcol?

N.H.: Nagyon fontosnak tartom, hogy felszólaljak a védőoltás-ellenességgel szemben, mert rengeteg összeesküvés-elmélet, tévhit terjed az oltásokkal kapcsolatban. Pedig ez a legfőbb dolog, amit a gyerekünk egészségéért meg tudunk tenni. Küzdök továbbá a homeopátia ellen, ami egy totális átverés, hókuszpókusz. De ugyanilyen fontos misszióm, hogy változtassunk az orvosi hierarchia és hálapénz rendszerén is. Az allergia kalciummal történő "kezelése" szintén egyik visszatérő témám, mert nehezen kopik ki a köztudatból. Ez is egy tévhiten alapul, a kalcium ugyanis nem csillapítja az allergiás reakciókat, sokan életveszélyes állapotba kerültek, sőt meghaltak amiatt, mert ezzel próbálkoztak valóban hatásos gyógyszerek helyett, és nem fordultak időben orvoshoz. De ott van még a lázcsillapítás kérdése is, amitől rettegnek az anyukák, mert azt hallották, hogy ha felmegy a gyerek láza, azonnal hűtőfürdőzni kell, és lejjebb vinni a testhőmérsékletét. Szintén elavult, de nálunk továbbra is általános gyakorlat, hogy a hasmenéses gyerekeket diétáztatják. Nagyon sok kórházban a mai napig a beteg, nyűgös gyerekeket feleslegesen kényszerítik háztartási kekszre, akkor is, ha ők már szeretnének rendesen enni.

Házipatika.com: Írásaiban általában új, külföldi tanulmányokra, szakmai ajánlásokra szokott hivatkozni. Tőlünk Nyugatabbra tényleg ennyivel előrehaladottabb a gyermekgyógyászat?

N. H.: Sokkal fejlettebb, de azt azért fontos tudni, hogy máshol is vannak hiányosságok. Még a legmodernebb nyugat-európai országokban is előfordulnak téves orvosi gyakorlatok. Hiába vannak korszerű orvosi ajánlások, ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen követni is fogják azokat, de tény, hogy például Hollandiában, Amerikában és Angliában sokkal nyitottabbak az emberek, jobban befogadják az újdonságokat. Szerencsére azért nálunk is elindult a változás, csak ez elég lassú folyamat, ami egyaránt múlik a betegeken és orvosokon.

Házipatika.com: Sok kérdéskörben hozott áttörést az ön médiajelenléte, de mit tart a legnagyobb sikerének?

N. H.: Több lényeges témában történt előrelépés, ilyen a kalcium, a homeopátia és a lázcsillapítás témája is. Személyesen inkább utóbbival kapcsolatban kapok pozitív visszajelzést az édesanyáktól. Sokan írtak nekem, hogy korábban rettegtek, de végre nem paramamiként, hanem nyugodt szülőként tudták ellátni a beteg, lázas gyereküket, és ez rengeteget jelent. Sok édesanya jelzi a sikerélményét: nem csillapította a gyermek lázát, magától elmúlt és meggyógyult teljesen. Ugyanígy jó látni, hogy egyfajta szakmai szemléletváltás is elindult. Például egy orvosi konferencián odajött hozzám egy vidéki kolléga egy kórház felnőtt sürgősségi osztályáról, és elmondta, hogy a munkásságom hatására kezdték el átnézni az új tudományos ajánlásokat és kidolgozni friss protokollokat. Úgy gondolom, hogy főként a fiatalok között egyre több a nyitott szemléletű ember, aki követi az új szakmai ajánlásokat, szeretne kitörni a szokásokból, és hajlandó változtatni. De szerencsére idősebb kollégáknál is egyre gyakoribb, hogy tájékozódnak az újdonságokról. Egyre erősebbek a hálapénzellenes mozgalmak is, ami azért fontos, mert szerintem ez a hazai egészségügy legnagyobb szégyene. Csak mi annyira hozzászoktunk, hogy már szinte természetesnek vesszük, holott egyáltalán nem az. Amikor Amerikában élő rokonaim jöttek látogatóba, és erről kérdeztek, el kellett játszanom nekik a hálapénz átadását, a zsebbe dugdosást. A mai napig előttem van a megbotránkozó, lesajnáló tekintetük.

Házipatika.com: 2013 óta praktizál, dolgozott a székesfehérvári kórházban, majd édesanyja gyermekorvosi praxisában helyettesített, a közelmúltban pedig megnyitotta magánrendelését. Miben más egy orvosi vizsgálat önnél, mint a körzeti doktornál?

N.H.: Nagyon különbözőek a lehetőségek és a problémák is. Sokan elégedetlenek a házi gyermekorvosi ellátással a túlterheltség miatt. Tény, hogy sajnos gyakran 30-50 beteget kell bezsúfolni a néhány órás rendelési időbe, ezért csak pár perc jut egy-egy gyerekre. Másrészt az állami rendeléseken teljesen indokolatlan és értelmetlen feladatokkal kell foglalkozniuk a gyerekorvosoknak, például igazolásokat és beutalókat gyártanak. Emellett a tapasztalat azt mutatja, hogy a páciensek is visszaélnek azzal, hogy ez egy ingyenes ellátás, minden aprósággal, otthon könnyen kezelhető problémával felkeresik az orvost a "biztonság kedvéért". Nem egyszer mondta nekem a körzeti rendelésen a szülő, hogy erre sétáltak boltba menet és benéztek.

A magánrendelésre valóban indokolt esetben jönnek, feleslegesen senki nem szeret fizetni. A magánrendelés közelebb áll hozzám, mert itt én szabom meg, hány beteget fogadok, mennyi idő jut rájuk. Nem az a célom, hogy futószalagon fogadjam a családokat, inkább minőségi, gyerekbarát ellátást szeretnék nyújtani. Nem mellesleg én sem akarok pár év múlva kiégni, besokallni. Lényeges dolog, hogy előre online kikérdezem a vizsgálatra jelentkezetteket a panaszaikról, és ha úgy ítélem meg, kevés vagyok a megoldáshoz, inkább továbbirányítom más kollégához. A rendelőmben csúcstechnológiás műszereket használhatok, állami finanszírozás mellett nem tudtam volna ezt megvalósítani. Odafigyelek arra is, hogy enyhítsem a gyerekek szorongását: ezért minden gyereknek küldök előre egy neki szóló játékos, videós bemutatkozást. Itt hagyunk időt a gyerekeknek arra, hogy feloldódjon.

Magánrendelőjében mindent megtesz, hogy a gyerekek ne szorongjanak az orvosi vizit miatt. Fotó: Fülöp Máté
Magánrendelőjében mindent megtesz, hogy a gyerekek ne szorongjanak az orvosi vizit miatt. Fotó: Fülöp Máté

Házipatika.com: A nyilvánosságot jótékonysági akciókra is fel szokta használni. Ezek közül melyikre a legbüszkébb?

N. H.: Több gyűjtést szerveztem a Bethesda Kórháznak is, így tudtak például egy 1 millió forintos sebészeti műszert beszerezni. A legnagyobb ilyenfajta megmozdulásom Lala bohócdoktorhoz kötődik, aki egy fantasztikus ember és csodálatos, amit végez. Azt gondolom, hogy ez az úgynevezett holisztikus gyógyítás, amikor a gyerekek lelkét is gyógyítjuk: nevetéssel, gyógyszer nélkül. Lala 2016-ban nagyon nagy bajban volt, a Magyar Bohócok a Betegért Alapítvány kasszája üres volt, ezért készítettem vele egy interjút, és arra buzdítottam az embereket, hogy adakozzanak, segítsenek nekik. Végül több mint 15 millió forint gyűlt össze.

Házipatika.com: Kapott több szakmai elismerést, díjat és persze kritikákat is.

N. H.: Mivel a témák, amikkel foglalkozom, illetve a kommunikációs stílusom szélsőséges érzelmi reakciókat is kiváltanak, számítottam a negatív kritikákra, és hozzá is szoktam, nem veszem fel őket. De van, amikor reagálnom kell. Volt olyan háziorvos, aki azzal támadott, hogy rémhíreket terjesztek, szakmaiatlan dolgokat állítok. Megkerestem őt és kiderült, mi állt a háttérben, olyan gyógyszereket és módszereket javasolt, amikről én leírtam, hogy azok elavultnak számítanak. Sokan pedig azt hiszik, hogy ezeket az álláspontokat én találom ki, holott szó nincs erről, csupán folyamatosan követem a nemzetközi ajánlásokat, kutatási eredményeket. Az említett konkrét eset odáig fajult, hogy a háziorvos ragaszkodott a saját meglátásához, még akkor is, amikor már több más kolléga kommentben győzködte, hogy nekem van igazam, és ne javasolja többet az adott terápiát a pácienseinek, mert veszélyes.

Azért is gyakran kritizálnak, hogy miért nem zárt ajtók mögött próbálok elérni változást, miért kell a nyilvánossághoz fordulni, és ezzel kellemetlenséget okozni másoknak. Először is nem célom senkinek kellemetlenséget okozni, másrészt például 10 év telt el azóta, hogy egy hazai konferencián elhangzottak a lázcsillapítás modern nézetei, mégsem terjedtek el a gyakorlatban, mert sok magyar orvos nem hajlandó kinyitni a szemét. Megtörtént a zárt ajtók mögötti szakmai megbeszélés, továbbképzés, de történt változás? Nem. Ezért szükséges nyíltan beszélni ezekről.

Házipatika.com: Arra azért valószínűleg nem gondolt, mikor belekezdett mindebbe, hogy egyszer halálos fenyegetést kap.

N. H.: Sajnos előfordul, hogy valaki messze túlmegy a szabad véleménynyilvánítás határán, ez is egy ilyen eset volt, és itt már nálam is betelt a pohár. Egy koronavírusos posztom alatt ketten is az agyonverésemre, felakasztásomra buzdítottak, emiatt rendőrségi feljelentést tettem. Több részletet nem árulhatok el az ügyről, hiszen az még folyamatban van. De fontosnak tartom, hogy következménye legyen az ilyen dolgoknak, szívügyem, hogy megakadályozzam az orvosok, egészségügyi személyzet elleni erőszakos magatartást, eldurvuló közbeszédet.

Házipatika.com: Zárjuk a beszélgetést valami kellemesebbel. Mi a legszebb, munkához kötődő emléke?

N. H.: Nehezen tudok egy momentumot kiragadni, mert gyerekekkel foglalkozni nagyon hálás feladat. Volt például egy kislány a napokban, aki úgy köszönt nekem, hogy átölelte a lábamat, jól esett. De őrzök olyan rajzokat a kórházból, amelyeken gyerekek különleges képességű UFO-ként ábrázoltak. A magánrendelésemen pedig volt olyan, aki a bemutatkozó videóm után alig várta, hogy jöhessen hozzám.

Nagyon jól esik az is, ha azt hallom egy szülőtől, hogy én vagyok az első orvos, akinél nem sír a gyereke. Ilyenkor érzem, hogy megéri a belefektetett munka. Az egyik legmeghatározóbb emlékem mégis egy súlyosan beteg, daganatos kisfiúhoz kötődik, akihez bűvészkedni látogattam el az egyik klinikára. Több kemoterápiás kezelésen át nagyon zárkózott volt, először ki is küldött, azt mondta, nem érdekli a varázslat, egy teljesen reményvesztett gyereknek tűnt. Már éppen feladtam volna, amikor egyszer csak kinyílt, kibújt az édesanyja öléből, és együtt akart varázsolni velem. Nagyon megható volt látni, ahogy kivirult. Édesanyja szavait pedig sosem felejtem el: "még sosem láttam így mosolyogni." Akkor döntöttem el, hogy nem csak gyógyítani szeretném a gyerekeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar - nagyobb számban és valószínűséggel északon, de kisebb eséllyel délen is. A délnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő estére 17 és 27 fok közé hűl le a levegő. Ma fronthatással nem kell számolni, az allergiások azonban szenvedhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra