Tizenéves fia vérplazmáját is beadatta magának - Csak a milliomosok tudják meghosszabbítani az életüket?

Talán elsőre egy science-fiction alapötletének tűnhet, de az örök – vagy legalábbis minél hosszabb és egészségesebb – életre való törekvés nagyon is létező cél egyesek számára. Ez viszont több morális problémát vet fel társadalmi szinten.

Így lehetünk újra 18 évesek, mindössze évi kétmillió dollárért” – ez volt annak a Bloomberg-cikknek a címe, ami a szélesebb köztudatba juttatta Bryan Johnsont, a vagyonos szoftvervállalkozót, akinek több mint 30 orvos és egészségügyi szakértő figyeli minden egyes testi funkcióját. A bizonyítékokon alapuló longevityre és a fiatalító orvosi kísérletekre specializálódott Dr. Oliver Zolman által vezetett csapat vállalta, hogy segít visszafordítani az öregedési folyamatot Johnson minden egyes szervében. Zolman és Johnson megszállottan olvassák az öregedésről és a hosszú életről szóló tudományos szakirodalmat, és Johnsont lényegében kísérleti nyúlként használják a legígéretesebb kezelésekhez, a hatásukat pedig minden lehetséges módon nyomon követik.

A Project Blueprint nevű kísérleti program beindítása és működtetése több millió dolláros befektetést igényelt, beleértve egy orvosi lakosztály költségeit Johnson otthonában, a kaliforniai Venice-ben. Csak 2023-ban legalább kétmillió dollárt (közel 714 millió forintot) költött a testére. Azt szeretné, ha az agya, szíve, tüdeje, mája, veséje, inai, fogai, bőre, haja, hólyagja, pénisze és végbele olyan lenne, mint egy 18 évesé.

A férfiről a Netflix készített dokumentumfilmet Bryan Johnson: Az ember, aki örökké akar élni címmel:

 Kritikusai szerint Johnson abszurd és lehetetlen életvitelt folytat, egészségügyi szakértők szerint különösen az étrendkiegészítőinek nagy része teljesen hasztalan. A milliomos halhatatlanságra való törekvése miatt néhány szokatlan és ellentmondásos eljárást is kipróbált: azt mondta, hogy „semmi hasznát nem látta” annak, hogy a tizenéves fia vérplazmáját adatta be magának, amelynek célja az öregedés visszafordítása volt, és akkor is baklövést követett el, amikor egy donor zsírját fecskendezte az arcába, hogy fiatalabbnak tűnjön. Sokkterápiát is alkalmazott a nemi szervein azért, hogy olyan erekciója legyen, mint 18 éves korában.

Egy kísérleti nyúl mindennapjai

Johnson ugyan azt állítja, hogy 0,45-ös ütemben öregszik (ez azt jelenti, hogy biológiailag évente csak hat hónappal lesz idősebb), de elismeri, hogy bizonyos protokollok nem ajánlottak az átlagos egészséges ember számára sem.

Nézzük, miből áll a reggeli rutinja az első étkezésig, amit legutóbb 2025 márciusában frissített:

  • Kelés 5 órakor, beállított ébresztő nélkül, így elkerülve a hirtelen ébresztés negatív hatásait. 
  • A maghőmérséklet megmérése: Johnson szerint az övé általában 34,4 Celsius-fok körül van, mivel a protokolljainak hála az anyagcseréje hatékonyabb lett. 
  • A test összetételének ellenőrzése: Johnson ezután ellenőrzi a súlyát, a testzsírja és az izmai arányát, valamint hogy mennyire hidratált a szervezete, illetve az érfalai merevségét. 
  • Ezután 5 percet szán légzőgyakorlatokra és meditációra. Mivel a napfelkelte előbb ébred, ezért egy 10 ezer lux fényerősségű lámpa előtt ül 3-4 percig, hogy segítse a cirkadián ritmusát
  • Ezt követően egy hajszérumot alkalmaz, (amit a cége ad ki), és 1-2 percig masszírozza a fejbőrét egy szilikonos súrolóval, hogy javítsa a véráramlást. Ezután 6 percig visel egy vörös fényterápiás sapkát (ezt is a cége fogja kiadni), hogy támogassa a hajnövekedést, miközben folytatja a rutinját. 
  • 5:25-kor megiszik egy 236 milliliteres turmixot, ami többek között kollagént, kreatint és inulint tartalmaz. 
  • 5:30-kor kezdődik az edzése, amely 60-90 percig tart, az egyensúlyra, a rugalmasságra, az erőnlétre és a kardióra összpontosítva.  
  • 6:45-kor reggelizik, ami szintén a Blueprint termékeiből áll (mogyorómix, kollagén, extraszűz olívaolaj, kakaó), majd beveszi az étrendkiegészítőit (tízfélét).

A teljes napi rutinja részletesen itt érhető el, de folyamatosan változik, figyelembe véve a legújabb szakmai álláspontokat, illetve ha valami nem hozza az elvárt eredményt. A TechSpot szerint tavaly például öt év után abbahagyta a rapamicin szedését. Ezt eredetileg immunszuppresszánsként használtak a szervátültetés után, hogy megelőzzék a kilökődést, valamint bizonyos rákos megbetegedések és ritka betegségek, például a tuberosus sclerosis complex kezelésére. És bár egyes kutatások arra mutattak, hogy szerepe lehet az öregedés lassításában is, a legújabb vizsgálatok szerint pont, hogy gyorsítja azt, ráadásul kellemetlen mellékhatásokat is okoz.

A 90 az új 50

A halál legyőzése nem csak Bryan Johnsont érdekli, írja az ExpressAz örök élet nagy üzlet a kaliforniai Szilícium-völgyben, többek között az Apple, a Facebook, az eBay és a Google otthonában.

A Pay-Pal társalapítója, Peter Thiel jelentős összegeket fektetett be a The Methuselah Foundationbe, egy nonprofit orvosi jótékonysági szervezetbe, amelynek célja, hogy „2030-ra a 90 legyen az új 50”.

Sam Altman, a ChatGPT úttörője 142 millió fontot fektetett a Retro Biosciences nevű start-up vállalkozásba, amelynek küldetése, hogy „10 évvel meghosszabbítsa az egészséges emberi élettartamot” a sejtregenerációs terápiák révén.

De még mindkét férfi hozzájárulása is elenyésző Jeff Bezos Amazon-alapítóhoz képest, aki állítólag 2,4 milliárd fontot fektetett be az öregedés elleni Altos Labs vállalatba.

Csak a leggazdagabbak privilégiuma a hosszú, egészséges élet?

Dr. Matthew Pywell, aki megalapította az Apex Medical Academy-t, amely egészségügyi szakembereket képez a megelőző egészségügyi ellátásról és az egészséges öregedésről, azt mondja, hogy bár tudjuk, hogy az emberi faj számára lehetséges a 120 életév elérése, a kérdés az lesz, hogyan lehet a hosszú életet szolgáló beavatkozásokat és kezeléseket a tömegekhez eljuttatni, nem csupán a felső 1%-hoz. Nem is beszélve a számtalan morális problémával, ami azzal jár, hogy ezek a kutatások és kísérletek milliárdosok kezében vannak. A hosszú élettartam méltányosságának élharcosai szeretnék az egészséges öregedési innovációkat beépíteni az egészségügyi ellátórendszerekbe. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy hosszú folyamat lesz annak elérése, hogy a longevity-re vonatkozó orvostudomány ne súlyosbítsa a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket - írja a Fortune Well

"Ez a problémát is meg kell majd oldani" - nyilatkozta Aleks Krotoski technológiai újságíró és pszichológus, aki szerint vannak olyan aggodalmak, amelyek szerint egyes csoportok le fognak morzsolódni. "Van, aki attól fél, hogy a fogyatékossággal élők és bizonyos vallások hívei nem lesznek részei ennek a jövőnek. Nem szándékosan, hanem a lehetőségek miatt. Mert azok, akik ezeket a kezeléseket megteremtik, le fogják szűkíteni, kik juthatnak hozzájuk" - mondta a lehetséges következményeket.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Johnson számtalan, korábban ki nem próbált eljárásnak veti alá magát, a vizsgálati eredményeit, testi funkcióit, biomarkereit stb. pedig folyamatosan megosztja a nyilvánossággal. Honlapján - azzal együtt, hogy saját termékeit is reklámozza - olyan, bárki számára elérhető szokásokra is felhívja a figyelmet, mint az elegendő alvás, a rendszeres testmozgás és a családi és baráti kapcsolataink ápolása, illetve az alkohol, a cigaretta, a gyorséttermek kerülését javasolja.

Úgy gondolom, hogy Bryan jó szándékú ember, és valószínűleg fontos, amit csinál. És azt gondolom, nem lesznek ezek olyan drága dolgok, ha elmúlik a felhajtás” - mondta a Bloombergnek George Church, a Harvard Egyetem genetikusa.

A kérdés is adja magát: tényleg mindenki örökké akar élni? A jó körülmények között élő milliomosok örülhetnek plusz 20 évnek, de azok, akik folyamatosan túlóráznak, és alig tudnak félretenni a nyugdíjas éveikre? Nem is beszélve a háborúk, klímakatasztrófák, és bizonytalan politikai helyzet sújtotta országokat. Aleks Krotoski szerint az infrastruktúra, a lakható területek, az egészségügyi rendszerek és a nyugdíjalapok a szakadék szélére kerülhetnek, ha meghosszabbodna az emberi élet.

"Nem, nem akar mindenki örökké élni, sőt, plusz 20, egészségben töltött évre sem áll készen mindenki. Felforgatná a társadalmunkat" - nyilatkozta Krotoski az Express-nek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
vérnyomás
Meglepő, mi csökkentheti a vérnyomást és a stresszt – Nem csak gyógyszerek hozhatnak javulást
„Úgy fáj, mintha 20-30 csontunk törne el egyszerre” – Ez áll a nők egyik legnagyobb félelme mögött
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +19 °C

Egyre több felhő érkezik, és erőteljes is lesz felhőképződés. Helyenként - főképp az ország délnyugati felén - fordulhat elő délnyugatról északkelet felé haladó zápor, zivatar, emellett eső is. A légmozgás alapvetően mérsékelt marad, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések előfordulhatnak.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. Szombaton egy gyenge hidegfront vonul át az ország felett.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!
kvíz
Chia, quinoa: felismernéd képről a legtrendibb szuperélelmiszereket? – Teszteld magad kvízünkben! Napjainkban egyre több alapanyagot emlegetnek szuperélelmiszerként, ezek fogyasztása ugyanis több fronton is támogathatja az egészséget. De vajon csomagolás és címke nélkül is felismernéd ezeket a népszerű ételeket?