Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Milyen laborértékek jelezhetnek vesebajt?
Sok esetben felismerhető testi tünetek nélkül alakul ki komoly vesebetegség, a panaszok jelentkezésekor pedig már olyan előrehaladott lehet a károsodás, hogy csak mesterséges vesepótló kezelés vagy szervátültetés révén tudnak segíteni az érintetteken. A szakember szerint éppen ezért mindenképpen hasznos, ha évente legalább egyszer ellenőriztetjük a veseműködésünket néhány alapvető laborvizsgálat segítségével.
Elvégezték itthon az első robotasszisztált epehólyagműtétet
Az országban elsőként robotasszisztált epehólyagműtétet végeztek el a Semmelweis Egyetemen (SE). A Da Vinci Xi robot segítségével végzett beavatkozás május 24-én történt, a beteg, egy 68 éves nő a műtétet követő második napon elhagyhatta a klinikát.
„Minden nőnek tudnia kell, hogy a terhesség időpontjának kitolásával mit kockáztat”
Magyarországon minden évben több ezer baba fogan meg orvosi segítséggel. De ezt a számot jelentősen emelhetné a széleskörű termékenységtudatosság és az ellátórendszer fejlesztése is. Dr. Zádori Jánossal, a Szegedi Tudományegyetem Reprodukciós Medicina Intézetének intézetvezető főorvosával beszélgettünk túltekintve a lombikbébiken.
A nap képe: súlyos élelmiszerhiány Afganisztánban
Az elhúzódó afganisztáni háború, az aszály és a világjárvány következtében akadozó humanitárius segítségnyújtás az éhínség közelébe taszította Afganisztán lakosságának több mint felét: jelenleg 22,8 millió ember küzd akut élelmiszerhiánnyal, ebből 8,7 millióan éheznek. Képünkön egy dél-koreai segélyszervezet szárazélelmiszer-adomány osztása látható Kabulban.
"Sokan nem tudják kivárni a hónapokkal későbbre kapott időpontokat"
A járvány miatti változások felgyorsították a digitalizációt a magánegészségügyben, illetve azokat az embereket is nagy számban terelték a magánklinikák felé, akik korábban elképzelhetetlennek tartották, hogy kilépjenek az állami ellátórendszerből. A legnagyobb magyarországi labordiagnosztikai és képalkotó diagnosztikai magánszolgáltatók képviselőivel beszélgettünk arról, szerintük milyen változásokat hozott a pandémia.
Mire számítsunk a következő években az egészségügyben?
A régi-új belügyminiszter nagyvonalakban ismertette, hogy mire számítsunk a következő években az egészségügyben. A feladata elsősorban az irányítás, a tervezés, és az egészségügyet érintő modernizáció végrehajtása lesz. Sok fog múlni az új egészségügyi államtitkáron, Takács Péteren.
Mutatjuk, hogyan működik az egészségbiztosítás
Az állami egészségügy sok esetben kényelmetlen, illetve hosszú várakozás előzheti meg a vizsgálatot. Nem meglepő tehát, ha olykor szívesebben fordulnánk magánorvoshoz. Egészségbiztosítás segítségével a magánegészségügy olcsóbbá válhat, valamint a betegségek és balesetek anyagi következményeit is elkerülhetjük. Ezen kívül súlyos betegség esetén lehetőségünk van külföldi gyógykezelést igénybe venni a biztosításunkon keresztül.
Magán vagy állami? Tévesen értelmezzük a magánegészségügy szerepét?
A fogorvosok, bőrgyógyászok, szemészek és nőgyászok már régóta nagy számban jelen vannak a magánellátásban, a paletta pedig egyre bővül: ma már nehéz, bonyolult beavatkozásokat is el lehet végeztetni magánkórházakban, magánszolgáltatóknál. De érdemes?
Felnőttként derült ki, autista vagyok
Az autizmus spektrumzavar egy veleszületett idegrendszeri fejlődési rendellenesség, sokaknál mégis csak felnőttkorban diagnosztizálják. Egy külföldi lapnak három érintett mesélte el, milyen érzés volt a 20-as, 30 éveikben szembesülni azzal, hogy ők is autizmussal élnek.
Magánegészségügy: mennyit kapnak az orvosok?
A nagy magánellátók árlistáját nézve sokak első gondolata, hogy az orvosok manapság a világ összes pénzét megkeresik, hiszen díjazásuk kiemelkedő. Ez általában így is van, de a vizitdíjnak meglepően kis százaléka landol a doktorok zsebében. Megnéztük, milyen arányban fedezi a számla végösszege a tényleges orvosi munkát.
„Az egészségügy átalakításához nem bátorság, hanem vakmerőség kell”
Bár a magánegészségügynek számtalan előnye ismert, vannak komoly korlátai is, amik miatt – a tévhitekkel ellentétben – soha nem lesz képes teljesen kiváltani az állami ellátást. De nem is ez a cél, sokkal inkább a két terület közti egészséges egyensúly kialakítására kellene törekedni. dr. Lénárd Ritával, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnökével beszélgettünk.
“Az első szülésnek úgy futottam neki, hogy a kórházban töltött 2-3 nap túlélhető”
Egyre többen döntenek úgy, hogy a szolgáltatások borsos ára ellenére magánkórházban szülnek. Sokan viszont elégedettek az állami ellátással, és második vagy harmadik gyermeküket is állami intézményben tervezik világra hozni. Mindkét lehetőség járhat csalódással és örömteli meglepetéssel. Többgyermekes édesanyák mesélik el tapasztalataikat.
"Ma egy magyar szakápoló 1,3 millió forintos kezdőfizetést kap Münchenben"
15 éve még megérte külföldre vándorolni ápolóként anyagilag, de a következő években ez már nem tűnik olyan egyértelműnek. Cikkünkben bemutatjuk, miként lehet jelenleg ápoló képesítést szerezni, illetve hogyan lehet elhelyezkedni akár a magyar fizetések többszöröséért. A magyar egészségügynek természetesen az lenne a legjobb, ha itthon maradnának a szakemberek.
A nap képe: ma van az ápolók nemzetközi napja
Május 12. világszerte az Ápolók Nemzetközi Napja. Több mint 200 évvel ezelőtt, 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki egész életét a betegek ellátásának szentelte. Ezen a napon világszerte tisztelettel adóznak azon ápolók felé, akik áldozatos munkájukkal hozzájárulnak a betegek gyógyulásához.
Ezermilliárdokat spórolhatnánk a virtuális egészségüggyel
A világjárvány a naprakész egészségügyi adatok szerepét is felértékelte. A digitalizáció látványos terjedése komoly lökést adott az egészséginformatikai fejlesztéseknek, ez megteremtette az alapot az ellátásfókuszú egészségügyről a szolgáltatásközpontú megközelítésre való átálláshoz, valamint a gyógyítási folyamatok, protokollok digitalizálásához is. A jövő az egészségügyben egyértelműen a virtuális megoldások felé vezet.
Biztos, hogy szét kell választani az állami és a magánegészségügyet?
Magyarország évek óta törekszik arra, hogy szétválassza az állami és a magánegészségügyet. Az Európai Unió tagországaiban azonban változatos gyakorlatokat követnek a két szektor elkülönítése – vagy inkább összehangolása – terén. Igen eltérő szabályozások vannak érvényben például a szabad orvos- és intézményválasztást, illetve a magánorvosok jogosultságait illetően.
Milyenek a plasztikázott kisajkak?
Az átlagosnál nagyobb kisajkak nemcsak esztétikai gondot jelenthetnek, de a szexuális életben is okozhatnak kellemetlenségeket, sőt akár a sportolást is megnehezíthetik. Szerencsére a probléma már könnyen kezelhető: szakemberrel gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat a lézeres kisajakplasztikáról.
Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.