Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Aggasztó a helyzet: már műtősből és asszisztensből sincs elég
Múlt héten nyújtotta be a kormány az egészségügyet érintő törvényjavaslatot, ami előkészítheti a nagyobb reformot. A Magyar Orvosi Kamara azonban nem ért egyet vele. A szervezet álláspontja szerint megfelelő hatástanulmányok nélkül nem lett volna szabad benyújtani a javaslatot.
Ha nem fizet az ápolásért a beteg, hazaküldik
Új szakápolási rendszer bevezetését tervezik Magyarországon. Azt tervezik, hogy az „elfekvőként” is gyakran emlegetett kórházi ápolási osztályokat megszüntetik, így azok helyett a fizetős ápolási központokban vagy otthon gyógyulhatnak a betegek.
Béres Csepp
Támogatói tartalom„Példát mutat szorgalomból, kitartásból, emberségből” – a Béres Csepp története
Talajtani kutatásnak indult, később hungarikumként is elismert találmány lett belőle: idén ünnepli feltalálásának fél évszázados évfordulóját a Béres Csepp. A nyomelempótló gyógyszer története számos fordulaton át vezetett el ma ismert kiemelt státuszához, és fejlődött egy házi labor korát meghaladó készítményéből az egyik legismertebb magyar márkává.
Egészségügy
Támogatói tartalomAz 50 éves immunerősítő készítmény, ami számos elismerést kivívott magának
Az idén 50 éves Béres Csepp része a magyar gyógyszerkincsnek, és a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerült csaknem 10 éve. Idősebb dr. Béres József munkáját számos kitüntetéssel, plakettel és köszönőlevéllel elismerték, a nyomelempótló szer megalkotója sok szakmai díjat is kapott.
Egészségügy
Támogatói tartalomMiért kap kiemelt szerepet a Béres Gyógyszergyárban a CSR-tevékenység?
Manapság egyre több vállalat tevékenységének képezi fontos részét a Corporate Social Responsibility (CSR), magyarul a vállalati társadalmi felelősségvállalás. A Béres Gyógyszergyár is egyike ezeknek. Cikkünkben összegyűjtöttük a CSR-ral kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, emellett a Béres Gyógyszergyár ilyen irányú működését is bemutatjuk.
Béres Csepp
Támogatói tartalomHogyan találta fel Béres József agrárkutató Magyarország egyik legismertebb gyógyszerét?
Ma már senki nem vitatja a Béres Csepp jótékony hatását, de ez nem volt mindig így. A később a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerülő készítmény indulása nagyon nehéz volt. Cikkünkben felidézzük a készítmény feltalálásához vezető utat.
Egészségügy
Támogatói tartalomHonnan kapta a nevét a Béres Csepp?
Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben alkotta meg id. dr. Béres József a nevét viselő „cseppet”, amely azóta is az egyik legismertebb hazai gyártású egészségmegőrző termékeként él az emberek fejében. A ma is ismert és népszerű, nyomelemek speciális kombinációját tartalmazó készítmény hosszú évek kutatómunkájával született meg.
A felhős tájakon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak délután már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.