Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
A jobb egészségügyhöz ennyi pénz kell
"A kormányzati prioritások között szemmel láthatóan nincs jelen az egészségügy" - véli Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, egészségpolitikai elemző, aki szerint némi változtatással látványosan csökkenteni lehetne a korai halálozások számát Magyarországon.
50 felett így maradhatunk fittek
Az öregedésnek nem feltétlenül kell egyet jelentenie a fizikai hanyatlással. Természetes, hogy egy bizonyos kor után már szinte semmilyen téren nem olyan a teljesítőképességünk, mint fiatalon, de ha kicsit odafigyelünk magunkra, akkor hosszú távon is egészségesek, és fittek maradhatunk.
Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.