Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
A titkárnők rettegett betegsége
Főként a középkorú és idősebb nőket érinti a gyakran fájdalmas "bütykösödés" az ujjakon, amely nemcsak esztétikailag zavaró, de a mozgás szabadságát is gátolja. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint a fájdalmon hatékonyan lehet segíteni.
Így kezdje az újévet, aki elkerülné a rákot
A prosztata a férfiak egy apró szerve, amely azonban az életük különböző időszakaiban mégis kitüntetett szerephez jut. Fiatalon elsősorban a gyermeknemzésben fontos az egészsége, később viszont a betegségei folytán kellemetlenségek forrásává válhat, sőt halálos rák kiindulása lehet. Kiderült azonban, hogy ez hogyan kerülhető el a legnagyobb eséllyel.
Halálos járványok: ezt tanultuk belőlük
Ma is komoly fenyegetést jelent egy pusztító globális járvány. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, meg kell értenünk a kórokozók fejlődését, átalakulását, működését. A paleogenetika egy friss tudományág, amely az ősi kórokozók DNS-ének elemzésével forradalmasíthatja a fertőző betegségekről szóló ismereteinket.
Mi történik az agyunkban, amikor meghalunk?
Sok beszámolót hallottunk már a klinikai halálból visszatértektől a hosszú folyosó végén feltűnő vakító fehér fényről, a rokonokkal, barátokkal és házikedvencekkel való találkozásokról a túloldalon, ahol beköszönt a végtelen nyugalom. E látszólag természetfeletti tapasztalatokra azonban a tudomány is szolgál magyarázattal.
Mítoszok az influenzáról. Ezeket ne higgye el
Már benne vagyunk az influenzaszezonban, s aki még nem oltatta be magát, jobban teszi, ha gyorsan elmegy az orvosához, és átesik a védettség megszerzéséhez szükséges vakcina beadásán. Habár az influenzával kapcsolatban sok mendemonda kering, az oltásnak nincs kockázata. A több mítosz cáfolatát infografikánk tartalmazza.
Segítséget kapnak az orvosok
A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, elsősorban a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben - mondta Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egészséggazdaságért felelős miniszteri biztosa.
Ilyen gyümölcsöket együnk az egészségért - infografika
A második világháborúban a vadászpilóták sok vörösáfonya dzsemet kaptak, mert rájöttek, hogy ez javítja a látásukat. Más gyümölcsök pedig más szerveinkre hatnak jótékonyan. Infografikánkban összefoglaltuk, hogy mely gyümölcsök használnak a legtöbbet az egészségünknek.
"Húszezernél több kisbabát láttam életemben"
És nem csak látta őket, rengeteget tett is értük. Dr. Geréby Krisztina neonatológusnak (más néven újszülöttgyógyásznak) köszönhető többek között, hogy a kisbabákat és az édesanyákat nem választják el egymástól automatikusan a kórházakban.
Ezt tegye, ha sokáig akar élni
A hosszú élet titkát az emberiség az elmúlt bő száz évben megfejtette. A múlt század elején a várható élettartam a világon átlagosan alig volt több 30 évnél. Jelenleg ez 67,2 év. Magyarországon a nők átlagosan 78,99 évet, a férfiak pedig 75,40 évet élnek. Akinek több kell, az áldozzon egy kis időt az alábbi infogfrafikára!
Pénzt kapnak a cukorbeteg gyerekek
Újabb pluszforrást kapnak az egészségügyi intézmények és szolgáltatók az év utolsó hónapjában a gyerekek egészségügyi ellátására. Januártól pedig jelentős támogatást nyújtanak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a cukorbeteg felnőtteknek egyaránt - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben kevesebb lesz a felhő. Északkeleten és a délnyugati tájakon kevés helyen lehet kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.