Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Humor nélkül nem lehet az egészségügyben dolgozni"
A járvány kitörésekor egészségügyi alkalmazottak százait irányították át olyan COVID- és intenzív terápiás osztályokra, ahol még soha nem dolgoztak. Nekik nyújt segítséget a Tankórterem nevű Facebook-csoport, melynek megálmodójával, az Egészséghősök pályázaton díjat nyert Pápai Tiborral beszélgettünk.
Koronavírus-oltás: ha egymillióan megkapták, nekünk is jó lesz
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) kihagyásával, az oltóanyagot gyártó ország hatóságainak véleményére hagyatkozva is engedélyezhetnek új COVID-19 elleni vakcinákat, ha azt már legalább 1 millió embernek beadták.
Koronavírus-vakcina: hiány és visszaélések Európa-szerte
Koronavírus elleni vakcina hiányában felfüggeszti a madridi tartomány az első dózis beadását, Romániában pedig elkezdik ellenőrizni az oltóhelyeket a jogosulatlan páciensek kiszűrése érdekében. Közben az Európai Bizottág bejelentette, hogy megvédi a vakcinagyártókkal kötött befektetési megállapodásokban rögzített érdekeit és az európai adófizetők pénzét.
Koronavírus: ez a cél a korlátozások meghosszabbításával
Mint ismert, szerdai ülésén a kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket további 1 hónappal, március 1-jéig meghosszabbítják. A korlátozások fenntartásának egyébként kettős célja van - derült ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: van, ahol országos karantént fontolgatnak
A francia kormány több forgatókönyvet is tanulmányoz - beleértve a nagyon szigorú karantént is -, ugyanis a jelenleg érvényben lévő kijárási korlátozás nem elég hatékony a koronavírus-járvány megfékezésére - közölte Gabriel Attal kormányszóvivő.
Kormányinfó: még nincs itt az ideje az enyhítésnek
A kormány úgy véli, hogy a jelenlegi szabályokat továbbra is fenn kell tartani, ezért a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket további 1 hónappal, március 1-jéig meghosszabbítják - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
OGYÉI az orosz vakcináról: "megnyugtató válaszokat kaptunk"
Az orosz koronavírus-vakcinát hatékonynak és biztonságosnak találta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pedig a vakcina minden gyártási tételét külön ellenőrzi - emelte ki közleményében az OGYÉI.
Koronavírus: 600 ezer új eset a világban
Már több mint 100,8 millió embert fertőzött meg és 2,17 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta az 55,9 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Szakértő: "nem várhatunk az átoltottságra a nyitással"
A koronavírus-járvány kedvező alakulása a korlátozásoknak, ezek közül is leginkább a szigorú maszkviselési szabályok betartásának köszönhető - véli egy hazai szakértő, aki szerint nagy hiba lenne a lakosság átoltottságához kötni a nyitás ütemét.
Koronavírus: intenzíven zajlik az oltási program
Amennyire csak lehet, intenzíven zajlik Magyarországon az új típusú koronavírus elleni vakcinázás, ezt egyedül az oltóanyagok korlátozott száma hátráltatja - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: itthon is alkalmazhatják a forradalmi terápiát
A mai napon megérkezik Magyarországra az első szállítmány abból az antitest alapú készítményből, amely 70-75 százalékkal csökkenti a súlyosabb szövődmények kialakulásának kockázatát a koronavírus-fertőzöttek esetében. Az ideiglenes engedéllyel rendelkező szer segítségével jelentősen csökkenhet a kórházakra nehezedő nyomás.
Koronavírus: már 100 millióan fertőződtek meg
Már több mint 100,2 millió embert fertőzött meg és 2,15 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta az 55,4 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből.
Sose aludjon így, aki horkol!
A testhelyzetünk éjszakáról éjszakára befolyással van számos fiziológiai tényezőre, például a légzésünkre. Ezek döntik el, hogy mennyit alszunk, és mennyire alszunk jól. Ezért mielőtt álomba merülünk, helyezkedjünk el megfelelően, mert így a horkolás is csökkenthető.
A koronavírus mutációi és veszélyei - infografika
A koronavírus-járvány rányomja bélyegét egész életünkre, és már nemcsak az eredeti SARS-CoV-2 vírussal kell megküzdenünk, hanem új változataival is. Infografikában foglaltuk össze a legfontosabb tudnivalókat a kórokozóról, változatairól, illetve ezeknek a betegségre és az immunitásra gyakorolt hatásáról.
Fenyegető minta az új koronavírus-variánsok között
A COVID-19-et okozó koronavírus emberről emberre terjedve állandó ütemben havi két új, nagyrészt elhanyagolható hatású mutációt produkál, ami nem különösebben figyelemreméltó teljesítmény. Ám időközben kiderült, hogy a leginkább aggasztó változatai nem egyszerűen mutálódnak, hanem hasonló módon mutálódnak.
Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.