„Semmihez nem mertünk hozzányúlni, mert olyan kosz és mocsok volt” – hónapok óta nem takarítják az érdi védőnői helyiségeket

Vállalhatatlan állapotok közé kénytelenek vinni az anyák a gyerekeket a védőnői vizsgálatra. Már ugyanis hónapok óta nem takarítanak Érden a védőnői helyiségekben.

„Egy érdi Facebook-csoportban heves vitát váltott ki a védőnői helyiség mosdójában tapasztaltakra panaszkodó anya posztja. Azt írta, vállalhatatlan állapotok vannak azon a helyen, ahová édesanyák viszik szűrésekre gyermekeiket, gyakran újszülötteket– olvasható az Átlátszó cikkében. Mint írták, ezt több általuk megkérdezett szülő megerősítette, miközben az önkormányzat és a kórház egymásra mutogat.

baba
Ha védőnői vizsgálatra mennek, mocsok várja az érdi családokat. Fotó (illusztráció): Getty Images

„Én nem gondolom, hogy a takarítás a védőnő feladata lenne”

Az, hogy az ember elmegy egy védőnői vizsgálatra, és ilyen körülmények fogadják, az vállalhatatlan. Éves státuszvizsgálatra vittem a gyermeket a védőnőhöz. Ekkor a gyermeknek használnia kellett volna a mosdót. Borzasztó körülmények voltak, nagyon koszos volt a vécé, vécépapír volt a földön. Semmihez nem mertünk hozzányúlni, mert olyan kosz és mocsok volt. Mikor rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy ezt a problémát már jelezték, de megoldás egyelőre nincs. Én nem gondolom, hogy a takarítás a védőnő feladata lenne”

– nyilatkozta az egyik anya a portálnak. Egy másik szülő is hasonló élményről számolt be. Ő úgy véli, minden orvosi rendelőbe szükség volna takarítónőre, hiszen nem az asszisztensek, orvosok és védőnők feladata, hogy gondoskodjanak a mellékhelyiségek megfelelő higiéniájáról.

Mindenki szerint a másik feladata lenne

A lap megkereste a Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházát a problémával. Az a választ kapták, hogy a közös használatú helyiségek takarítása a helyi önkormányzat feladata lenne.

Az érdi önkormányzat ezzel szemben arról tájékoztatta a portált, hogy a a kórházzal kötött szerződésük alapján a takarítási feladatok a kórházat terhelik, megkapták ugyanis a védőnői helyiségek ingyenes használati jogát.

Folyamatos szakmai egyeztetések zajlanak, mert vannak köztünk jogértelmezési, illetve szerződésértelmezési nézetkülönbségek. A takarítás kérdésében a két fél januárban abban állapodott meg, hogy első körben a Kórház próbálja meg megoldani a feladatot, de ha valamilyen oknál fogva nem engedélyezik számukra az új munkaerő felvételét, akkor az Önkormányzat keres megoldást a problémára” – közölték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.