Vasárnap ismét ingyenes szűrések Erős Antóniával

Vasárnap ismét ingyenes szűrések Erős Antóniával

Az Egy csepp figyelem Alapítvány csapata idén már ötödik alkalommal szervezi meg az Egy csepp Világnapot, ahol az Egy Csepp Teszt ezévi eredményhirdetése mellett több mint 10 ingyenes szűrés és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.

Az ingyenes családi egészségnapot 2010. november 14-én (vasárnap) tartják Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ahol 10 és 18 óra között a család minden tagja találhat magának programot, és a jubileum alkalmából páratlan programokkal készülnek a szervezők.

„Az emberek már jól ismerik nagyrendezvényünket, és előre készülnek a napjára. Nyár óta folyamatosan kapjuk az érdeklődő e-maileket, telefonhívásokat, hogy ebben az évben melyik napon tartjuk az eseményt, és milyen programokkal készülünk" – árulta el Erős Antónia.

Ott lesznek többek között az X-Faktor versenyzői, a Dumaszínház stand up-osai, a nagysikerű "Szép nyári nap" Neoton-musical előadói, a ­Strokes ütősei, a Barátok közt sztárjai, a Fiesta zenekar, az Alma Együttes és a Csillagszemű táncegyüttes is.

Kiderül végre az is, hogy melyik az ország legegészségesebb városa, hiszen Erős Antónia műsorvezető társával, Szellő Istvánnal szintén november 14-én hirdeti ki fél éves országjáró szűrőkampányuk végeredményét. Rajtuk kívül többek között az RTL Klub bájos műsorvezetője , Ördög Nóra, valamint a Class FM ébresztésért felelős kollégája, Rákóczi Feri segít még a rendezvény és a hatalmas értékű tombolajáték levezényelésében.

Szánjon egy csepp figyelmet az egészségére, és látogasson el a rendezvényre!

Időpont: 2010. november 14. (vasárnap), 10-18 óra

Helyszín: SYMA Sport- és Rendezvényközpont, 1146 Budapest, Dózsa György út 1.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!