Van, ahol csak heti egyszer rendel a háziorvos

Egyes kistelepüléseken csak hetente egyszer rendel a háziorvos. Így ha a lakóknak a hét többi napján lenne szükségük az ellátásra, akkor át kell menniük egy másik faluba – már ha a naponta induló 3 járat egyikével még odaérnek a rendelési időre. A Magyar Orvosi Kamara szerint az orvoshiány valóban létező probléma, de nem a háziorvosok számának növelésére, sokkal inkább a rendszer átalakítására lenne szükség.

Naponta csak néhány busz jár Toldon, a Hajdú-Bihar megyei zsákfaluban. A településen ugyan van háziorvos, de csak hetente egyszer fogadja a betegeket. A többi napon a szomszéd faluba, Biharkeresztesre kell átbuszozniuk a betegeknek. Autója csak nagyon kevés embernek van az alig néhány száz lakos közül, de még nekik sem mindig jut pénzük benzinre – derült ki az RTL riportjából.

idős háziorvos
A háziorvosok elöregedése tovább tetézi a bajt. Fotó: Getty Images

Azonban nem csak a toldiaknak ilyen bonyolult orvosi ellátáshoz jutni. A Gazdaságkutató Intézet tavaly októberi elemzése szerint a háziorvosi praxisok 11 százaléka, nagyjából 700 körzet betöltetlen. Ezek jó része az olyan kistelepüléseken található, amelyek egyébként is sok tekintetben hátrányos helyzetben vannak.

65-70 év az átlagéletkor a szakmában

Nem könnyít a helyzeten az sem, hogy a háziorvosok körében jelentős mértékű elöregedésről beszélhetünk, ugyanis a nyugdíjba vonuló orvosok helyett nem igazán érkezik az utánpótlás. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelken rendelő Varga Sándor háziorvos a Híradónak úgy fogalmazott, a szakmában 65-70 éves átlagéletkorról beszélhetünk, így például ő egy „fiatal kölyöknek” számít a háziorvosok között, pedig már ő is 54 éves.

Mi jelentené a megoldást?

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a helyzetet úgy kommentálta, hogy az orvoshiány valóban létező probléma, véleményük szerint azonban nem a háziorvosok számának növelésére, sokkal inkább a rendszer átalakítására lenne szükség. „Nem az önmagában a megoldás, hogy minél több ember legyen háziorvos. Akkor a szakrendelőben nem lesz orvos vagy a kórházban, mert az orvosok száma attól még nem nő. Hanem ezt a fajta munkát is el kellene kezdeni, hogy hogyan lehetne a szűrés-gondozásba diplomás ápolókat bevonni, és jobban rájuk bízni, ezzel pedig tehermentesíteni az orvosokat” – mondta Kincses Gyula, a MOK elnöke.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a Híradó megkeresésére úgy reagált, „az alapellátás javítása továbbra is cél”. Ezért úgy döntöttek, hogy a praxisjogvásárlási, valamint a házi- és fogorvosi letelepedési pályázat 2023-ban is elérhető. Ez több mint 1,2 milliárd forintos támogatást jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

A Tiszántúlon délutánig még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől a fátyolfelhők felvonulását követően alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél a front környezetében megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?