Új korszak a magyar egészségügyben

Új korszak köszönthet be az egészségügyben, az viszont kétséges, hogy a kitűzött novemberi időpontra betör-e a patikákba és a rendelőkbe a 21. század.

"Új világ jön az egészségügyben"- ezekkel a szavakkal vezette fel nemrég Ónodi-Szűcs Zoltán az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Tér (EESZT) bevezetését. Az EESZT tényleg forradalmasíthatja itthon az egészségügyi ellátást, ugyanis megvalósulhat, amire beteg és orvos már évtizedek óta vágyik: egyetlen digitális felületen minden információ elérhetővé válik a páciensről. A digitális kórlapon ott lesz, milyen gyógyszert írt fel az orvos, hogy azok közül mit váltott ki a beteg, és hogy milyen orvos vesz részt a kezelésben - írja a 24.hu

Az egészségügyért felelős államtitkár múlt pénteken a Kossuth Rádióban elmondta, hogy idén novembertől élesedik a rendszer, addig kell csatlakozniuk az OEP-bevétellel rendelkező intézményeknek: rendelőknek, kórházaknak, patikáknak.

Az EESZT rendszer megfelel az adatkezeléshez szükséges öt feltételnek - megfelelő jogi környezet, az adott adatkezelési tevékenységhez tartozó konkrét cél, időtartam és a lehető legszűkebb adatkör, valamint a felhasználók tájékoztatása -, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hitelesítette. További információkért kattintson korábbi cikkünkre!

Elindult a próbaüzem

Márciusban indult az EESZT próbaüzeme, amelyről Ónodi-Szűcs elmondta: ő már a saját szemével látott olyat, hogy valaki kiváltja az e-receptet. Az államtitkár magyarázata szerint ez úgy zajlik, hogy az orvos felírja a gyógyszert, de a receptet nem nyomtatja ki. A beteg a patikában az e-személyijével vagy a TAJ-kártyájával tudja kiváltani a készítményeket, ehhez a művelethez pedig a kormány már 90 ezer kártyaleolvasót is beszerzett.

A papíralapú beutalók és receptek nem szűnnek meg
A papíralapú beutalók és receptek nem szűnnek meg

Az e-recept kevesebb mint fél évvel a bevezetése előtt ott tart, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központban (ÁEEK) monitorozzák a rendszer működését. Márciusban elindult egy tesztüzem, amelyben számos kórház és ezek vonzáskörzetében lévő háziorvosi rendelő és patika vesz részt.

Bene Zsolt, az ÁEEK kommunikációs vezetője elmondta: az EESZT kialakításánál fontos szempont volt, hogy a jelenleg meglévő folyamatokon ne kelljen változtatni. Ez azt jelenti, hogy a papíralapú beutalók és receptek nem szűnnek meg, ahogyan továbbra is lehet majd kézzel vényt írni. Majd hozzátette, hogy természetesen bíznak abban, hogy idővel az e-recept és az e-beutaló kiszoríthatja a papíralapú rendelést, de ennek menetét a gyakorlat fogja meghatározni.

Sok a pozitívum, de van még miért aggódni

Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy bár az e-recept bevezetése jóval hatékonyabbá, átláthatóbbá és gazdaságosabbá teheti a gyógyszeres terápiát, szerinte a patikák eszközeinek egy része nem alkalmas az új program technikai igényeinek fogadására, ráadásul a működtetéssel is akadhatnak problémák.

A Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) egyik alapítója Békássy Szabolcs véleménye szerint óriási adminisztratív terhet vesz le az EESZT az orvosok válláról, nem beszélve arról, hogy a rendelők nyomtatási költségei is jelentősen csökkennek, márpedig ez nem kis tételt jelent a praxisok életében. Békássy továbbá úgy véli, hogy a novemberi bevezetés kétségesnek tűnik. A 24.hu-nak arról panaszkodott, hogy bár az EESZT bevezetése elengedhetetlen és szükséges, egyelőre szinte semmiféle információval nem rendelkeznek róla.

A portál több patikát is megkeresett a ügyel kapcsolatban, és szinte az összes megkérdezett patikus arról panaszkodott, hogy konkrét tájékoztatást még nem kaptak. A legtöbbjük csak annyit tudott mondani, hogy "igen, lesz valami valamikor". Volt olyan, aki csak sejtette, hogy novembertől, de olyan is, aki úgy tudta, január 1-jével kezdődik az e-receptes korszak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.