"Gyors tűzoltást" vár el a Magyar Orvosi Kamara az új kormánytól – Ezek a legsürgetőbb feladatok az egészségügyben a szakemberek szerint

A magyar egészségügy jelenleg egyenetlenül, rossz hatékonysággal, fenntarthatatlanul és kiszámíthatatlanul működik, ezért egyrészt "azonnali tűzoltásra", hosszú távon pedig jelentős átalakításra van szükség – véli a Magyar Orvosi Kamara. A szakembereket arról kérdeztük, mit várnak el az újonnan megalakuló kormánytól, milyen lépéseket tartanak elsődlegesnek.

Bár az orvosok körében nem végeztek szélesebb körű felmérést a 2026 áprilisában lezajlott választás eredményének fogadtatásával kapcsolatban, az egészségügyi szakemberek hangulata jó eséllyel megegyezik a társadaloméval – válaszolta a HáziPatika.com megkeresésére a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Mint írták, ők – ahogy eddig is – ezután is az együttműködésre törekszenek a regnáló kormánnyal és az egészségügyi irányítással, közben pedig továbbra is ragaszkodnak a szakma értékeinek és elveinek képviseletéhez.

Az új kormány képviselőitől konstruktív együttműködésre, valamint a MOK korábbi jogainak és feladatainak visszaállítására kaptunk ígéretet, ezért bizakodóak vagyunk” – tették hozzá.
Magyar Péter leendő miniszterelnök a TISZA-kormány első hét bejelentett miniszterével
Magyar Péter leendő miniszterelnök a TISZA-kormány első hét bejelentett miniszterével, köztük dr. Hegedűs Zsolttal (balról a 2.), az új egészségügyi miniszterrel. Fotó: Magyar Péter / Facebook

Ezt várja a Magyar Orvosi Kamara az új kormánytól

A MOK véleménye szerint a magyar egészségügy jelenleg nem hatékony, ugyanis egyenetlenül, fenntarthatatlanul és kiszámíthatatlanul működik. Emellett vannak olyan, már jól látható trendek – mint például az orvosi és szakdolgozói állomány elöregedése, illetve az utánpótlás hiánya –, amelyek rövid időn belül további romlást vetítenek előre, és ezek a károk visszafordíthatatlanok vagy csak nagyon nehezen orvosolhatók. „Fenti okokból szükségesek egyfelől gyors intézkedések, vagyis egyfajta "azonnali tűzoltás" a további szétcsúszás megállítására. Másfelől elengedhetetlen a hosszú távú átalakítás, illetve az egészségügyi rendszer megreformálásának előkészítése és konszenzusos megkezdése is” – magyarázták, hozzátéve, hogy mindez kulcsfontosságú ahhoz, hogy Magyarországon egyszer fenntartható, modern, és országszerte egyformán magas színvonalú ellátást nyújtó egészségügy legyen.

Melyek a legfontosabb feladatok a magyar egészségügy javítása érdekében?

A Magyar Orvosi Kamara vezetősége szerint az egyik legfontosabb lépés, amelyet az új kormánynak meg kell majd tennie, az az egészségügy jelenlegi, valós állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozása. „Világos képet kell nyerni és adni arról, hol állunk most, honnan indulunk” – indokolták elvárásukat.

Nagy problémának tartják a szakma képviselői, hogy a hazai egészségügy évek óta krónikusan alulfinanszírozott, így egy mielőbbi, jelentős mértékű forrásbővítést is szükségesnek tartanak, legalább az uniós átlag eléréséig. „A pluszforrások hatékony elköltéséhez is szükséges a finanszírozás revíziója, ideértve a gyógyítás valós költségeinek felmérését, a professzionális irányítás felépítését, a minőség, a hatékonyság és a betegelégedettség transzparens mérését, illetve a felmerülő hibák kijavítását” – tették hozzá.

A MOK szerint néhány kritikus területen azonnali beavatkozásokra van szükség. Példaként említették a hosszúra nyúló várólistákat, illetve a pszichiátriai ellátáshoz való hozzáférés erős korlátozottságát. Az azonnali teendők közé sorolják továbbá a szolgálati jogviszonyt szabályozó törvény kritikus pontjainak módosítását, amely érinti egyebek mellett a szabadságok kiadását, az ügyeleti és pihenőidő elszámolását, az átvezényléseket, és a biometrikus beléptető kamerák használatát is.

A jelenlegi széttagolt, kórházcentrikus, elavult rendszer fokozatos átalakításához szükséges az alapellátás megerősítésének megkezdése. Sürgető lépés a szakdolgozók bérének érdemi emelése is, illetve gondoskodni kell a bérek értékállóságáról és az ügyeleti bérek rendezéséről is” – sorolták további igényeiket.

Dr. Hegedűs Zsolt lesz az új egészségügyi miniszter

Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. A Magyar Orvosi Kamarát arról is kérdeztük, mit gondolnak a leendő egészségügyi miniszterről. „Dr. Hegedűs Zsolt az előző kamarai ciklusban a MOK Etikai Kollégiumának vezetője volt, az ő vezetésével készült el a Covid-pandémia alatt a szűkös erőforrások elosztásáról szóló, abszolút hiánypótló etikai ajánlás is. Felkészült, elvhű szakembert ismertünk meg benne, sok sikert kívánunk neki a most rá váró feladatok elvégzéséhez is” – válaszolták.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, dr. Hegedűs Zsolt a napokban az RTL-nek beszélt a hamarosan elinduló, első egészségügyi reformról. Azt ígérte, július elsejére leszerelik a kórházi arcfelismerő rendszereket, folyamatosan egyeztetni fognak a társadalommal az egészségügy átalakításáról, és az egészségügyi dolgozók nyilvánosan is kommunikálhatják majd a panaszaikat. Fontosnak tartja továbbá a transzparenciát, ezért nyilvánosságra hozzák majd az egészségüggyel kapcsolatos, fontos adatokat is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?