Hálapénzért dolgozott egy Zala megyei orvos

Hálapénzt kérő orvost kapott rajta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az orvos ellen büntetőeljárást indítottak.

"A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Zala megyei orvos ellen" - olvasható a polcie.hu-n. Az eljárást vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt indították el.

hálapénz, orvos, egészségügy
Hálapénzt kérő orvost kapott rajta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Állami kórházban vizsgálta magánbetegeit

A rendelkezésre álló információk szerint a Zala megyei orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket - telefonos egyeztetést követően - a helyi állami kórházba rendelte be, és ott végezte el az ultrahangos vizsgálatokat. Az orvos a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a magánbetegeit, a vizsgálatokért pedig pénzt kért és fogadott el. Egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét ezzel tehát megszegte - közölte a rendőrség. A nyomozók 2021. október 12-én hallgatták ki az orvost, majd őrizetbe vették.

Büntetik, aki hálapénzt fogad el

Ahogy korábban beszámoltunk róla , az Országgyűlés tavaly október elején egyhangúlag elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, amely azóta már érvénybe is lépett. A legfontosabb változások közé tartozik az orvosok többlépcsős béremelése, illetve az, hogy a hálapénzt büntethetővé tették. Jelenleg tehát a hálapénz adása és elfogadása is bűncselekménynek számít, amely akár egy évig terjedő szabadságvesztést is maga után vonhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!