Szörnyecskék a testünkben

Apró, tengeriszörny-szerű robotok segíthetnek a jövőben az emberi szervezet feltérképezésében és a betegségek diagnosztizálásában.

A Newcastle Egyetem tudósai robotjukat a tengeri ingola nevű, állkapocs nélküli, primitív idegrendszerrel rendelkező ragadozó hal mintájára alkották meg. A Cyberplasm elnevezésű szerkezet saját idegrendszerrel rendelkezik majd, vagyis lesz saját, élő sejtekből megalkotott látó- és szaglószerve, valamint mesterséges izmai is, amelyeket a glükózból nyert energia működtet majd.

A Cyberplasm szenzorjai a külső ingereket elektromos impulzusokká alakítják és a mikrocsipekből álló agyi régióba továbbítják. Az agy ezek után elektromos üzenetet küld a mesterséges izmoknak, amik így a megfelelő irányba navigálják az apró robotot.

Bár már a prototípus is alig nagyobb egy centiméternél, a kutatók szerint a jövőbeli széria egy milliméternél is kisebb lehet, sőt idővel mikroszkopikus méretűvé is zsugorodhat. A tudósok remélik, hogy a Cyberplasm minden akadály nélkül képes lesz az emberi szervezetben közlekedni így segítve az orvosok munkáját és a diagnózis felállítását.

"Egy élőlény mindennél jobban képes érzékelni a körülötte lévő dolgokat" - mondta Dr. Daniel Frankel , a Newcastle Egyetem kutatója. "Ez a robot a szervezetben töltött idő alatt folyamatosan gyűjti és raktározza az információt. Remélhetőleg öt éven belül eljutunk a Cyberplasm gyógyászatban való alkalmazásához, jelenleg ugyanis épp a különböző alkatrészek tervezési fázisa zajlik."

A robotot egy nemzetközi együttműködés részeként fejlesztik a tudósok a Mérnöki és Fizikai Tudományok Kutatási Tanácsa (Egyesült Királyság) és az Országos Tudományos Alapítvány (Egyesült Államok) támogatásával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!