Rendeznék a védőnők helyzetét

Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét javító előterjesztések kerülnek a kormány elé, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a szakszervezetek képviselőit az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján.

Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Ónodi-Szűcs Zoltán tájékoztatta tárgyalópartnereit azokról az előterjesztésekről, amelyek a sztrájktárgyalás során kialakult közös munka eredményeként kerülnek a kormány elé. Így a minimálbér- és garantált bérminimum-emelés miatti korrekcióról, amellyel a tavaly megkötött többéves bérfelzárkóztatás belső arányait kívánják többletforrással megőrizni, valamint a mentőket érintő tervezett juttatásokról. A tárgyalópartnerek a védőnők helyzetét is áttekintették, és az államtitkárság hamarosan javaslatot tesz a kormány számára a helyzet rendezésére.

Egy pályakezdő védőnő fizetése alig haladja meg a minimálbér összegét. Részletek itt.

Mint írták, a kormány elismeri az egészségügyi dolgozók és az ágazatban dolgozók áldozatos munkáját, a rájuk nehezedő fokozott felelősséget, ezért elkötelezett az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Ennek érdekében a kormány prioritásnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszéd fenntartását.

Hamarosan javaslatot tehetnek a védőnők helyzetének rendezésére
Hamarosan javaslatot tehetnek a védőnők helyzetének rendezésére

Az ágazatot a tárgyalásokon a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviseli, továbbá jelen vannak a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselői is.

A tárgyalásokat folytatják például a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatottak bérfejlesztése, a munkaruha , védőruha, a cafeteria és egyéb juttatások kérdésében - közölte az államtitkárság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.