Panaszkodnak a védőnők, a legalapvetőbb eszközöket sem kapják meg

A védőnői szolgálat tavalyi átszervezése óta komoly eszközellátási gondokkal küzdenek az érintett szakemberek – hívta fel a figyelmet az RTL Híradó.

„A Védőnői Szolgálatunkat is utolérte a központosítás átka. Elfogynak a tartalékaink” – idézi név nélkül dr. Kunetz Zsombor múlt szerdai Facebook-bejegyzése az egyik védőnőt, aki a közösségi médiában publikált posztjában azt kérte a kismamáktól, a várandósgondozásra vigyenek magukkal vizeletmintát, mert nem tud számukra poharat biztosítani a mintagyűjtéshez. Ezen kívül azt is kérte, hogy otthon nyomtassák ki a státuszvizsgálathoz szükséges kérdőívet két példányban, mert a szolgálat nyomtatójához elfogyott a papír, illetve a tintapatron is lassan kiürül.

Noha a posztot Kunetz megosztása után törölték a közösségimédia-felületről, az RTL Híradó vasárnap esti riportja szerint egyáltalán nem egyedi esetről van szó. Szalainé Pintér Boglárka jogi szakokleveles védőnő, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezete vezetője a műsorban elmondta: amióta tavaly júliusban a védőnői szolgálatok fenntartása az önkormányzatoktól a megyei kórházakhoz került át, állandóak és szerteágazóak az eszközbeszerzési nehézségek. Hozzátette, egy friss felmérés szerint a tavalyi átállás óta a védőnők 68 százaléka számolt be arról, hogy kénytelen volt saját költségén megvásárolni olyan eszközöket, amelyek a mindennapi munkavégzéséhez szükségesek.

A szakszervezeti vezető szerint nem pénzügyi, hanem szervezési természetű problémával állnak szemben. A kórházi beszerzéseket intéző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság sok esetben egyszerűen nem rendeli meg ugyanis, amit a védőnők kérnek. Példaként említette, hogy ha egy kórház egy bizonyos típusú nyomtatót használ, akkor a más nyomtatót használó védőnőknek nem rendelnek kompatibilis tonert – de közben a nyomtatókat sem cserélik le vagy egységesítik. Az RTL Híradó az ügyben megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot, amely azonban csak annyit válaszolt kérdéseikre: „az eset kapcsán felvettük a kapcsolatot a védőnői szolgálatot irányító intézménnyel, hogy ellenőrizze és hiány esetén biztosítsa a szükséges eszközöket.”

Borítókép: illusztráció, Sóki Tamás/MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.