Nyomozás indult egy elhunyt beteg miatt

Nyomoz a rendőrség a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban történt tragédia ügyében. Még nyár elején, műtétre várás közben halt meg egy férfi, akinek tragédiája után felmondott az intézmény veterán szívsebésze, Alotti Nasri főorvos.

A valaszonline.hu tudta, meg, hogy a megyei rendőr-főkapitányság nyomozást indított egy 48 éves beteg halála miatt, a gyanú pedig "foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés". A lap azt írja, hogy tanúként már meg is hallgatták Alotti Nasri főorvost. Az ügyben fontos körülmény, hogy a zalaegerszegi az első dunántúli szívsebészet, amelynek 25 évvel ezelőtti létrejötte a magyar egészségügy egyik sikertörténete. Most az utolsó alapító után csukódott be az ajtó.

A betegeknek kell vinni kötszert az ügyeletre - korábbi cikkünkért kattintson !

A lap végigkövette Nasri utolsó munkanapját, hogy elmesélje a történetet arról, miként hat a kórházi hiánygazdálkodás az életmentők mindennapjaira. Mint írják, Alotti Nasrit néhány szakdolgozó búcsúztatta, egy orvos sem volt közöttük. Búcsúztatás helyett ők azt figyelték, mikor kerül fel a kórház Facebook-oldalára a nyílt levelük, amelyben Nasrit alkalmatlannak, egy letűnt nemzedék utolsó tagjának minősítik. A levélben egy szót sem ejtettek a beteg haláláról.

Nyomozás indult egy elhunyt beteg ügyében
Nyomozás indult egy elhunyt beteg ügyében. Fotó: iStock

A lap egyébként azért utazott Zalaegerszegre, mert szerették volna megérteni, hogyan keletkeztek megint komoly várólisták a szívsebészeteken, és milyen hatással van mindez a munkájukra. Zalaegerszegen hat hét, Debrecenben fél év, két fővárosi szívcentrumban pedig egy év körüli időszakot kell várni egy nyitott szívműtétre. Mint írják, egy év egy csípőműtétnél is hosszú, mert fájdalomban, mozgáskorlátozottan töltött idő. De a csípő miatti várakozásba nem halnak meg betegek.

A búcsúzkodó Nasri főorvos azt mondta a lapnak, hogy újra és újra finanszírozási gondok nehezítik a gyógyítást, ez élezi ki a konfliktusokat. "A 25 évvel ezelőtti történetek ismétlődnek, más-más köntösben. Tudtuk, hogy kevés a pénz, de ismertük a kezelés módját, tudtuk, kivel kell beszélni, ki intézkedhet. A mostani nehézségeket azért érzékeljük súlyosabbnak, mert ez megszűnt, tehetetlennek érezzük magunkat" - magyarázta a főorvos.

A teljes riportot itt olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!