Nincs helyettes: a háziorvosoknak idén is elmarad a szabadság

Vannak olyan háziorvosok Magyarországon, akik csak pár nap szabadságot engedhetnek meg maguknak a nyári időszakban. A más körzetekből érkező kollégák ilyenkor gyakran 3-4-szer több beteget látnak el – mondta el a szakember az Indexnek.

Magyarországon jelenleg 6600 háziorvosi praxis van, amiből Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos elmondása szerint már több mint 700 betöltetlen. Ezekhez a körzetekhez nagyjából 780 ezer ember tartozik, összesen pedig nagyjából 500 településen nincs rendelővázolja a nem túl rózsás helyzetet az Index. 

háziorvos, praxis, orvos
Az amúgy is túlterhelt háziorvosok nyáron még többet vállalnak, hogy tudják egymást helyettesíteni. Fotó: Getty Images

Van, ahol 19 éve nincs háziorvos

Az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint 17 olyan praxis van, amely 2004 óta betöltetlen. Ehhez hozzátartozik, hogy a betegszámok tekintetében voltak egyenlőtlenségek, a NEAK nyilvántartása szerint legkevesebb 166, legtöbb 4402 ellátandó tartozott a legkisebb és legnagyobb lélekszámú körzethez. Átlagosan 50 embert látnak el egy nap a háziorvosok, ami azt jelenti, hogy nem nagyon tudnak 10 percnél több időt fordítani egy betegre. Ráadásul erre hosszú távon sem igazán születhet megoldás, hiszen a fiatalok számára nem vonzó ez a terület, nincs megfelelő utánpótlás.

Mangó Gabriella azt is elárulta, hogy júniustól már 16-tal kevesebb háziorvos praktizál, szeptembertől pedig még nagyobb humánerőforrás-hiányra lehet számítani a területen. „Ha ez így megy tovább, jövő márciusra a háziorvosi gárda kétharmada marad meg talán” – hangsúlyozta. Ennek okaként az alapfinanszírozás csökkenését és az új ügyeleti rendszerbe kényszerítésüket említette.

"Volt olyan, hogy szabadságom alatt egyszerre két körzetemben hat orvost helyettesítettem.

Az orvos fizeti a helyettese bérét

A háziorvosok a gazdasági társaságukon keresztül a finanszírozó NEAK-kal egyénileg vannak szerződve, ahogy a helyi önkormányzattal is. Egy praxisban legalább egy orvost kell foglalkoztatni, és gondoskodnia kell arról, hogy egy kollégája tudja helyettesíteni, miközben a betöltetlen körzetek betegeit is ellátják. A helyettes bérét a vállalkozás tulajdonosának, a háziorvosnak kell fizetni, saját fizetése kárára ez akár napi 20-50 ezer forint is lehet.

A tervek szerint bővítenék a háziorvosi rendelőkben a szakdolgozók kompetenciáit, akik jogosultságot kapnak a rendszerben lévő receptek, beutalók írására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

Nyugat felől frontális felhőzet érkezik, ami fokozatosan vastagodik, illetve kelet felé terjed, miközben a Nyugat-Dunántúlon helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat belőle. A keleti, északkeleti tájakon még a vékonyabb fátyolfelhőzet mellett napos, gomolyfelhős idő várható. Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!