Nem gondolnánk, de egészségesebben étkeznek a kövér gyerekek

Egy norvég vizsgálat kimutatta, hogy a túlsúlyos gyermekek valójában több egészséges ételt - zöldséget, gyümölcsöt, halat, tejterméket - fogyasztanak, mint normál testalkatú társaik.

A Telemark Egyetem és a Norvég Népegészségügyi Intézet közös felmérésének eredménye szerint a kövér fiatalok gyakrabban fogyasztanak gyümölcslevet és mesterségesen édesített italokat is, míg a többiek jobban kedvelik a szénsavas üdítőket és az egészségtelen élelmiszereket. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy egy túlsúlyos gyermek és szüleik is nagyobb gondot fordítanak arra, mi kerüljön az asztalra. Mindemellett az elhízott fiatalok nagy része fizikailag kevésbé aktív a társainál.

10 tipp az egészségesebb életért!"Örömteli, hogy ezek a családok odafigyelnek az étkezésre. Azonban az egészséges ételektől is el lehet hízni, ha többet eszünk belőlük, mint amennyit a fizikai aktivitásunk alapján igényel a szervezetünk" - figyelmeztet Anne Lise Brantsaeter, az Intézet egyik munkatársa.

A felmérést negyedik osztályos (9-10 éves) gyerekek körében végezték a norvégiai Telemark megyében. A gyermekeknek arra kellett válaszolniuk, hogy milyen gyakran fogyasztanak különböző ételeket, akár főétkezés, akár nassolás gyanánt. Az elemzés rámutatott arra is, hogy milyen tényezők befolyásolják az étkezési szokásokat. Ezek közé tartozik többek között a szülők iskolai végzettsége, a munkakörülményeik, a keresetük, és az, hogy ők maguk túlsúlyosak-e.

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.