Nagy tömeget mozgósított a Retro véradás

Szeptember 3-án immár harmadik alkalommal rendezték meg az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) különleges hangulatú "Retro véradásos" rendezvényét a Városmajorban. Szombaton 905-en jelentkeztek véradásra, amelyből 715-en bizonyultak alkalmasnak, ebből 334 első, és 441 30 év alatti véradó volt. A rendezvény történetében az idei bizonyult az eddig legsikeresebbnek.

A véradás megszervezésével az OVSZ szerette volna felidézni a régi véradások hangulatát, s egyúttal felhívni a figyelmet a véradás jelentőségére, összetartó, közösségformáló erejére. A véradók már háromnegyed órával a nyitás előtt hosszú sorokban, türelmesen várakoztak.

A több hónapos készülődés végül meghozta eredményét, hiszen szombaton 905 jelentkezőből 715-en adhattak vért, ami rendkívül jó eredménynek számít, több szempontból is. Egyrészt az OVSZ életében régen volt már olyan rendezvény, ahol ekkora tömegeket sikerült mozgósítania a véradás ügyében. Másrészt a jelentkezők 62 százaléka a 30 év alatti korosztályból került ki, amely a jövő véradó-generációjának megteremtésében nagyon fontos szempont, hiszen nekik kell majd biztosítani az ország folyamatos és kiegyensúlyozott vérellátását pár év múlva.

A helyszínen vért adók jutalma egy Retro Menü volt (0,5 l búzasör, egy pár virsli, bukta vagy sósperec és egy tábla csokoládé), amelyet kellemes retro zene mellett fogyaszthattak el a szponzorok jóvoltából, valamint egy ajándékcsomag.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!