Mit tehetünk a szívünkért? - infografika

Az szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák a legtöbb halált a világon, de Magyarországon majdnem kétszer annyian vesztik életüket az e körbe tartozó kórok miatt. A szív világnapján érdemes elgondolkodnunk, hogy mit csinálhatunk jobban.

A Szív Világszövetség (WHF) kezdeményezésére minden évben szeptember 29-én tartják a szív világnapját. Évente csaknem 18 millió ember veszíti életét a vérkeringéssel kapcsolatos betegségek miatt. Ebben az a legszomorúbb, hogy sokan a helytelen életvitelük, az egészségtelen szokások és táplálkozás, illetve a mozgáshiány miatt korábban távoznak, mint kellene. Ráadásul e korai halálok zöme életmódváltoztatással megelőzhető volna.

Magyarországon évente több mint 15-15 ezer férfi és nő halálát okozzák ezek a betegségek, illetve ha az agyérbetegségeket is idevesszük, akkor ez a szám a férfiak esetében további 4800-zal, a nőknél 6400-zal emelkedik a KSH 2018-ra vonatkozó adatai szerint .

Infografikánk a legfontosabb adatokat és az életmódváltoztatásra vonatkozó alapvető ajánlásokat tekinti át. A világnappal kapcsolatos információk a közösségi médiában így érhetők el: #WorldHeartDay.

szív infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.