Mik az Eris, az új koronavírus-variáns tünetei?

Már Magyarországon is megjelent a koronavírus új, domináns variánsa, az Eris. Bár az évek során több változáson is átesett a vírus, a legtöbb tünete már ismerős lehet. Egyesek viszont már nem fordulnak elő olyan gyakran, mint az első időszakban.

Ahogy azt mi is megírtuk, már Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát, az EG.5-öt, azaz az Eris. A Health.com segítségével bemutatjuk a leggyakoribb tüneteit.

Bár egyelőre kevés információnk van az új mutánsról, eddig úgy tűnik, ugyanolyan influenzaszerű tünetekkel jár, mint amiket eddig megszokhattunk. 

A leggyakoribb tünetek

A legtöbbször felső légúti panaszokkal jár, úgy mint:

  • köhögés
  • orrdugulás és -folyás
  • torokfájás.
Eris koronavírus covid
Az új variáns legtöbb tünete már ismerős lehet. Fotó: Getty Images

Ezeken kívül előfordulhat még láz és hidegrázás, fáradtság, izomfájdalom, légszomj is.

Egyes tünetek már nem jellemzők

Amikor a vírus 2020 elején világszerte megjelent, gyakori tünete volt az ízlelés- és a szaglás elvesztése. Ma már ez alig jelentkezik, ahogy émelygésről, hányásról, hasmenésről is egyre kevesebben számolnak be.

Ugyanakkor ha valaki úgy érzi, hogy a tünetei alapján covidos, akkor érdemes tesztet csinálnia. A már forgalomban lévők ugyanis az Eris jelenlétét is képesek kimutatni.

A legfrissebb oltások, amelyek az XBB-variánson alapulnak, szintén alkalmasak az Eris okozta súlyos megbetegedés megelőzősére is.

A szakértők szerint arra készüljünk, hogy az influenzához hasonlóan egyes években erősebb, máskor gyengébb variánsokkal találkozunk. Az biztos, hogy a koronavírus továbbra is fejlődni fog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.