Megmentenék a Szent Margit Kórházat

Fölhatalmazta Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a fővárossal a Szent Margit Kórház tulajdonjogának megszerzéséről. Készülnek a tervek és a számítások.

Még több kórházi ágyra, szilárd intézményrendszerre lenne szükség Óbudán - áll Bús Balázs III. kerületi polgármester előterjesztésében. Mint a dokumentumban fogalmaz, a kerületben és Észak-Buda vonzáskörzetében élők ellátásáért felelős Szent Margit Kórháznak bizonytalan a jövője, ha a főváros tulajdonában és működtetésében marad. Mint lapunk korábban megírta, a főváros 2008. január 1-jétől megszüntette az intézmény jogi önállóságát, és a súlyponti Szent János Kórház egyik telephelyévé tette; egy másik telephely a Budai Gyermekkórház lett. Az érintett polgármesterek és a helyi polgárok többször is tiltakoztak a döntés ellen.

A helyi képviselő-testület a múlt hét közepén fölhatalmazta a polgármestert, hogy tárgyaljon a fővárossal a Szent Margit Kórház kerületi tulajdonba vételéről. Korábban Bús Balázs már ismertette elképzelését a nyilvánossággal, akkor még hivatalos testületi jóváhagyás nélkül. Most pedig - kedvező tárgyalási végeredményt föltételezve - javában készülnek a tervek a kórház gazdaságos üzemeltetésére. Bús Balázs lapunknak elmondta: az ésszerűség jegyében megszüntetnék a párhuzamosságokat. Így a kerület tulajdonában lévő két szakrendelő - az óbudai Vörösvári úti, valamint a békásmegyeri Csobánka téri - közül az előbbit bevinnék a kórházba. Tervezik, hogy a gazdasági stabilitás elérésére az agglomerációt is bevonják a működtetésbe. Ha megkapják a kórházat, lépéseket tesznek az április 1-jével megszüntetett szülészeti és sebészeti ágyak visszaszerzésére.

A polgármester szerint az elképzelések között szerepel, hogy úgynevezett közreműködési szerződést kötnének a fővárossal. Ennek lényege, hogy kórháztulajdonosként a főváros és a III. kerület ésszerűen osztozik az ellátási feladatokon. "Ez azért is fontos lenne, mert míg Óbudán 1700, addig a János kórházban csupán 1400 szülés volt korábban, mégis szülészet nélkül maradt a kerületünk" - mondta a polgármester.

A Szent Margit Kórház négymilliárd forintból élt tavaly - tájékoztatott Bús Balázs. Ennek legnagyobb része, három és fél milliárd forint az egészségbiztosító finanszírozásából származott. Saját bevételként az intézmény 350 millió forintot könyvelt el, a főváros pedig 150 milliót adott fejlesztésre. A politikus szerint külön működési tételként egyetlen fillért sem kapott a kórház a fővárostól. A kerület úgy számol, hogy mindent egybevéve zökkenőmentesen megoldhatják Óbuda-Békásmegyer és vonzáskörzete betegeinek gyógyítását saját kórházzal. A sikeres működés amúgy nem csak szakmai kérdés, a fideszes polgármester politikai szempontból is sokat kockáztat a lépéssel. Tarlós István fővárosi frakcióvezető lapunknak azt mondta, ha a budapesti városvezetés a képviselő-testület elé viszi az ügyet, a Fidesz-KDNP ellenzéki frakciószövetség támogatja majd a III. kerület elképzelését.

(2007.10.01. 10:24)

Niczky Emőke - Magyar Hírlap

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!