Magas intelligencia - hosszú élet

A műveltebbek tovább élnek - állapította meg egy tanulmány, amely az amerikai Harvard Egyetem orvosi karán készült. A várható élettartam 1980 és 2000 között szinte kizárólag csak az egyetemi diplomások körében nőtt.

A 90-es években (1991 és 1998 között) az Egyesült Államokban a 25 éves korban várható élettartam az egyetemi végzettségűeknél 1,4 évvel volt hosszabb, mint egy évtizeddel korábban (1981 és 1988 között). Az alsó fokú műveltséggel rendelkezők körében csak 0,5 éves volt a várható élettartam növekedése ugyanebben az időben.

Egy másik, kicsit hosszabb idősíkon, 1990 és 2000 között nézve a diplomások várható élettartama 1,6 évvel nőtt, míg a nem diplomásoké nem változott.

2000-ben egy érettségivel vagy még alacsonyabb végzettséggel rendelkező 25 éves fiatal még 50 évre számíthatott (vagyis, hogy megéri a 75 éves kort), míg egy diplomásra akkor 57 év várt.

1990 és 2000 között a várható élettartam a nők és férfiak között egyaránt nőtt, függetlenül a bőrszíntől. Viszont a végzettség szerinti különbség nagyobb lett. A műveletlenebb rétegekben magasabb volt a halálozási arány. Gyakoribbak voltak a szívbetegségek és a tüdőrák, ami összefüggésbe hozható a dohányzással, mint a legnagyobb kockázati tényezővel.

Nem csak a dohányzás gyakoribb a műveletlenebbek körében, hanem az elhízottság is. Az utóbbi években számos kutatás kimutatta, hogy a kövérség csaknem ugyanannyi halált okoz, mint a dohányzás.

(FH)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!