Lesújtó felmérés készült a hazai egészségügy megítéléséről

Egy, a világ 31 országára kiterjedő közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek látják a legborúsabban a hazai egészségügy helyzetét.

Magyarországon mindössze az emberek 12 százaléka gondolja jónak vagy nagyon jónak az általa és családja által elérhető egészségügyi ellátás minőségét, míg 58 százalékuk rossznak vagy nagyon rossznak – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató cég 2024-es egészségügyi jelentéséből. Az online felmérésben 23,7 ezer felnőtt vett részt 31 különböző országból, a világ minden részéről. Az egészségügy szubjektív megítélése az eredmények szerint nálunk a rosszabb: a 12 százalékos pozitív értékeléssel sereghajtók vagyunk Lengyelország (14 százalék) és Peru (16 százalék) mögött. Egyszersmind ez az adat jelentős visszaesés a 2018-ban mért 20 és a 2020-ban mért 21 százalékhoz, de még a tavalyi 15 százalékhoz képest is.

orvosi rendelő, receptfelírás, egészségügyi ellátás
A világ országaiban nagyon máshogy ítélik meg az emberek a helyi egészségügyi ellátás minőségét. Fotó: Getty Images

Az Ipsos arra is rámutat a jelentésben, hogy borúsabbnak látjuk a magyar egészségügy minőségi helyzetét annál, ahogyan azt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) saját kritériumai mentén megítéli. Ezzel szemben például Malajziában éppen ennek ellentéte érvényesül: noha a helyiek 66 százaléka elégedett az ellátással, amelyet kap, és ezzel listavezetők is e tekintetben, közben a WHO értékelésével összehasonlítva talán túlontúl is pozitívan látják a kérdést. Nem úgy Hollandiában és Svájcban, ahol az egyaránt 64 százalékos elégedettségi index összecseng az egészségügyi rendszer szakmai megítélésével.

Ugyancsak szélsőséges eredményt született a hazai kérdőívek összesítésekor abban a kérdésben, hogy vajon a magyar emberek szerint nagyobb eséllyel alakul-e ki rákos megbetegedés a honfitársaik, mint más hasonlóan fejlett országok népessége körében. Erre a válaszadók 48 százaléka igennel felelt, miközben csupán 4 százalékuk vélte úgy, hogy nálunk kisebb a rák előfordulása, mint máshol. Ebben a rangsorban Törökország és Thaiföld áll Magyarország mögött 46 és 42 százalékos aránnyal a pesszimista véleményeket tekintve.

Az egyes kérdéseket tekintve (ahol nem szerepel zárójeles megjegyzés, ott a hazai a legrosszabb adat a vizsgált országok körében):

  • a magyarok 78 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az egészségügyi rendszer túlterhelt (ennél az Egyesült Királyságban, Svédországban és Franciaországban is magasabb arány született);
  • a magyarok 85 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy túlságosan hosszúak a várakozási idők, mire bejutnak szakorvosi rendelésre;
  • a magyarok 86 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az országban sok ember nem jut jó egészségügyi ellátáshoz;
  • a magyarok alig 47 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a súlyos fertőző betegségek elleni oltásokat kötelezővé kellene tenni (ennél alacsonyabb arányt az igenek csak az Egyesült Államokban, Svájcban és Japánban képviseltek);
  • a magyarok mindössze 32 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy itthon minden szükséges egészségügyi információhoz hozzájut saját állapota kapcsán;
  • a magyarok csupán 9 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy bízik abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer a legjobb kezeléseket biztosítja számára;
  • a magyarok mindössze 24 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy helyben is könnyen be tud jutni panaszaival a megfelelő orvosi rendelésre;
  • valamint a magyarok mindössze 14 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy az ellátórendszer mindenkinek ugyanazt a minőségű ellátást biztosítja az országban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!