Közel a sürgősségi osztályok tehermentesítése

A sürgősségi osztályok helyzetének rendezéséről, az alapellátásról és az öt nemzeti egészségprogramról már elkészültek az előterjesztések - közölte az emberi erőforrások minisztere.

Tehermentesítenék a sürgősségi osztályokat

A miniszter hozzátette, hogy a magán- és az állami egészségügyi szektor szétválasztásáról szóló javaslatsorozat első részét is befejezték, írja az Infostart.hu . Az emberi erőforrások minisztere szerint az alapellátás megerősítése lehet a sürgősségi osztályok tehermentesítésének egyik alapja: a sürgősségi részlegekről szóló javaslat már elkészült, de a kormány még nem fogadta el. A kórházakban diszpécserszolgálat működne, ahol a beteg elsőként bejelentkezne, majd ott célirányosan irányítanák a kórház azon részlegére, ahol a megfelelő ellátás történik, így a tárcavezető szerint a jelenlegi 5-6 órás sorokat a negyedére lehetne így csökkenteni.

Elkészült a sürgősségi osztályok tehermentesítését célzó javaslat
Az állami- és a magánegészségügy szétválasztását is fontosnak tartja

Szétválasztanák az állami- és a magánegészségügyet

Kásler Miklós fontosnak tartja az állami- és a magánegészségügyi ágazat szétválasztását, ehhez szerinte jogilag és szakmailag is rendezett viszonyokra van szükség: erről cselekvési sorozatot kell kidolgozni, amelynek első része hamarosan a kormány elé kerülhet. Az emberi erőforrások minisztere hozzátette, hogy a hálapénz rendszerét is minél hamarabb meg kellene szüntetni: "Előnye nincs, de hátránya annál több" - fogalmazott. Elmondása szerint ennek feltétele olyan jövedelmi viszonyok kialakítása, amely megfelelő életkörülményeket teremt az orvosoknak, a nővéreknek, az asszisztenseknek, az ápolóknak és a kisegítő dolgozóknak egyaránt.

Népegészségügyi program

A miniszter emlékeztetett rá, hogy az öt önálló népegészségügyi program idejében elkészült, elmondása szerint ezek alapján rajzolódik ki a magyar egészségügyi struktúra. Az öt betegségcsoport ellátásához a kórházakban megfelelő osztályokat, részlegeket és egységeket kell létrehozni. "A népegészségügyi program azt jelenti, hogy mindent köré rakunk az öt kiemelt betegségcsoportnak, ami előfordulhat a magyar egészségügyben"- jegyezte meg Kásler Miklós. Ígérete szerint a terv kidolgozását a tisztiorvos és hivatala 3-4 héten belül elkészíti: ha meghatározták a különböző egészségügyi szintek tevékenységét, akkor lehet ehhez hozzárendelni a finanszírozást, az eszközöket és a dolgozókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!