Kiemelt figyelmet kap az iskolaorvoslás

A kormány az idei évben 100 millió forinttal növelte az iskolaorvosi tevékenységre fordítandó keretösszeget, ez csaknem hétszázalékos emelést jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence kiemelte: az iskola-egészségügyi ellátás képes kapcsolatot tartani az érintett lakosság teljes egészével. Ezáltal ezen a szinten lehet a lakosság egészségmagatartását a leghatékonyabban befolyásolni, és a gyakorlatban is egyenlő hozzáférést biztosítani a gyermekek és felnőttek számára a közel azonos színvonalú szolgáltatásokhoz.

Mivel nem különíthető el az egészségügyi alapellátás más területeinek fejlesztésétől, ezért a kormány az iskola-egészségügyi ellátás megreformálását komplex formában készíti elő. Méghozzá a lakóhelyközeli egészségszolgáltatások körének bővítésével, a népegészségügyi szemléletű iskola-egészségügy és a védőnői hálózat szerepének és feladatainak újragondolásával.

Az iskolában az orvos feladata egészen más , mint a háziorvosi rendelőben, még akkor is, ha a személye esetleg megegyezik.

Mindez egyrészt a jelenlegi szolgáltatások, valamint a meglévő portfólió fejlesztését, másrészt az orvosi-, védőnői- és más szakdolgozói humánerőforrás-állomány kapacitásainak, tudásának, képességeinek bővítését, megelőzést támogató szemléletének és attitűdjének fejlesztését igényli.

Több milliárd forintos programok

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a kormány a fenti célok megvalósítása érdekében egy 18 milliárd forintos keretet különített el. A program részeként kidolgozzák a lakóhelyközeli egészségügyi szolgáltatások rendszerét. A lakóhely közelében elérhető megelőző és a beteg gyógyulásával, nem pedig továbbutalásával végződő ellátások fejlesztése, valamint ennek központi támogatása prioritást élvez az egészségpolitikában.

Jelentős összegeket különítettek el az iskolai egészségfejlesztésre

Hozzátette: a népegészségügyi és mentális egészségfejlesztés hatékony működtetésére, szervezeti struktúrájára és finanszírozására az említett program tesz javaslatot.

A fenti programhoz kapcsolódóan a kormány további hétmilliárd forintot különített el a helyi népegészségügyi kapacitások fejlesztésére - jelezte az államtitkár, aki szerint a mentális egészség országos mutatóinak javításához elengedhetetlen a területi népegészségügyi intézményrendszer bővítése, a minél teljesebb országos lefedettség elérése érdekében.

Teljes körű iskolai egészségfejlesztés

Rétvári Bence kiemelte: a teljes körű iskolai egészségfejlesztés a specifikus iskolai programok révén valósulhat meg, amelyek elsődleges felelőse az iskola-egészségügyi ellátórendszer, továbbá a pedagógusok és a segítő szakemberek.

Az iskolai programokban egyebek között megjelenik a dohányzás megelőzésének és visszaszorításának előmozdítása is.

A felhívások megjelenéseit az idei évre tervezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.