Károsíthatják a vesénket a táplálékkiegészítők

Idült vesebajban szenvedők 10-15 százaléka használ olyan táplálékkiegészítőt, amelyről a gyógyszertan bebizonyította, hogy vesekárosító hatása lehet - vált ismertté egy sok ezer vesebeteg tanulmányozásával foglalkozó vizsgálatból, amelynek eredményeit az Amerikai Vesegyógyászok Szövetségének kongresszusán ismertették.

Vanessa Gubbs és munkatársai azt vizsgálták, hogy a divatos táplálékkiegészítőket fogyasztók közül hányan vannak, akiknek vesebetegsége van és közülük hányan támogatják egészségüket olyan szerrel, amely legalább egy olyan alkotóelemet tartalmaz, amelynek vesekárosító hatása lehet.

A szakemberek kimutatták, hogy az idült vesebajban szenvedők 10-15 százaléka használ olyan táplálékkiegészítőt, amelynek vesekárosító hatása lehet, ezen kívül 39 növényi eredetű anyagról igazolták, hogy ronthatják a veseműködést.

Egy évtizede Belgiumban fordult elő két eset, ahol súlyos vesemérgező tulajdonságú teakeverék rendszeres fogyasztása következtében veseátültetésre volt szükség. Hasonló szövődmény 2000-ben az Egyesült Királyság területén is bekövetkezett.

"A veseműködésre esetleg veszélyes hatóanyagot is tartalmazó táplálékkiegészítőt vásárolók nem különböznek lényegesen a többiektől, és az idült betegek nincsenek tisztában a veszéllyel. Ami még veszélyesebb: az egészségügyi ellátásban dolgozók sem tudják, hogy betegeik milyen, nem receptköteles szereket szednek, és azok milyen kockázatot jelentenek" - foglalta össze Vanessa Grubbs.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések kísérhetik.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?