Jó hír a tb-törvényről

Erzsébetváros önkormányzata évente egyszer átvállalja legfeljebb négyhavi tartozását azoknak, akik anyagi helyzetük miatt nem tudják fizetni a társadalombiztosítást - jelentette be a hírt Facebook-oldalán Niedermüller Péter kerületi polgármester.

A politikus posztjában hangsúlyozta, ezzel segítik "azokat a rászorultakat, akiknek a TAJ-számát érvénytelenítették, hogy rendezhessék tartozásukat és ezzel újra jogosultak legyenek az ingyenes orvosi ellátásra". Hogy pontosan ki jogosult az önkormányzat támogatására, azt az érvényben lévő szociális rendelet szerint fogják meghatározni.

Éles vitákat generált a tb-törvény

Mint azt korábban megírtuk, az Országgyűlés december 11-én fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt. Az új rendszer jelentősen csökkentheti az adminisztrációs terheket, és az egészségügy potyautasait is automatikusan kiszűri. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésének 3 havi elmaradása után az érintettek nem vehetik igénybe az államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat.

A törvény éles vitákat generált az elfogadása előtti napokban, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának nevezte , és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is megfogalmazta aggályait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra