Az orvosok ezt gondolják az új tb-törvényről

Reagált a Magyar Orvosi Kamara a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényre.

Ahogy már korábban megírtuk , az új társadalombiztosítási törvénynek köszönhetően jövőre már jelentősen csökkenhetnek az adminisztrációs terhek, és az egészségügy potyautasait is automatikusan kiszűrné az új rendszer. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésének 3 havi elmaradása után az érintettek nem vehetik igénybe az államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat. A tervezetet december 11-én meg is szavazta az Országgyűlés. A Magyar Orvosi Kamara azonban nem kapta meg véleményezésre a törvénytervezetet, ám az elfogadás után megírták véleményüket egy közleményben.

társadalombiztosítás, egészségügyi ellátás, TB-járulék, TB-jogosultság, Magyar Orvosi Kamara
"A járulékfizetés elmaradásának nem lehet következménye egészségkárosodás." Fotó: iStock

Így reagáltak az orvosok

"Egyetértünk azzal, hogy a társadalombiztosítás a jogok és a kötelességek egyensúlyán alapszik, és minden járulékfizetésre képes állampolgár köteles járulékot fizetni. Azzal is egyetértünk, hogy a járulékfizetési fegyelmet erősíteni kell. Álláspontunk szerint az elmaradt járulékokat meg kell fizettetni, és a járulékfizetés elmaradásának arányos mértékű szankcionálása is elfogadható, de ez nem okozhatja a szükséges ellátás megtagadását fizetőképtelenség esetén sem" - olvasható a kamara közleményében.

Az egészségügyre ennyit kellene költeni - részletek!

Mint írták, sokan a tájékozatlanságuk, a hivatali ügyintézésben való járatlanságuk, a munkaadójuk hibája vagy akár saját mulasztásuk miatt nem rendezik időben társadalombiztosítási jogviszonyukat, a visszaélés tehát nem szándékos. Az új törvény szerint azonban az ő esetükben akár egy véletlen baleset vagy váratlan megbetegedés miatti egészségügyi ellátás is több millió forintos költséget eredményezhet. Ez sokak számára megfizethetetlen kiadást, vagy akár az egész család anyagi helyzetének megrendülését okozhatja. "Ezt aránytalan következménynek tartjuk egy alig több mint 23 ezer forintos fizetési kötelezettség elmaradása miatt" - emelték ki az orvosok.

Hangsúlyozták, hogy a törvény értelmében az egészségügyi ellátószemélyzet kénytelen lenne megtagadni a beteg ellátását, ha annak tisztázatlan a jogviszonya. Ez azonban az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt rombolná le, szélsőséges helyzeteket idézne elő, valamint veszélyeztetné a gyógyítás folyamatosságát.

Ezek miatt tehát a Magyar Orvosi Kamara arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy a törvényt küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. A döntéshozóktól pedig azt kérik, hogy a végrehajtási rendeletek megalkotásába vonják be a Magyar Orvosi Kamarát is. A járulékfizetés elmaradásának ugyanis nem lehet egészségkárosodás a következménye, a köztartozás szankcionálása pedig nem lehet az ellátórendszer feladata - hívták fel a figyelmet az orvosok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.