Így lesz kevésbé rákkeltő a sült krumpli

Ha jót akarunk egészségünknek, akkor meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy csökkentsük a valószínűleg rákkeltő akrilamid mindennapos fogyasztását. Az alábbiakban ehhez mutatunk tippeket.

„Az akrilamid magas keményítőtartalmú élelmiszerek sütése, pörkölése, grillezése során természetes módon képződik, mennyisége pedig 170-180 Celsius-fok közötti hőmérsékleten – például sült krumpli készítésekor – ugrásszerűen megnő” – hívta fel a figyelmet közelmúltbeli Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Mint írták, ezt a vegyületet 2015-ben „potenciálisan rákkeltőnek” nyilvánította az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA).

nő sült krumplis eszik
A sült krumpli is rengeteg akrilamidot tartalmaz, amely potenciálisan rákkeltő. Fotó: Getty Images

Néhány tippel csökkenthető a bevitele

A német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írták, az akrilamidbevitel csökkentésére számos lehetőségünk van. Fontos például, hogy minél ritkábban fogyasszunk olyan termékeket – például chipset, hasábburgonyát, kekszet, kétszersültet vagy gabonapelyhet –, amelyek sok akrilamidot tartalmazhatnak. Jó módszer továbbá, ha előnyben részesítjük a főzést és a párolást a sütéssel szemben, az előbbi elkészítési módok során ugyanis nem képződik az ételekben ki akrilamid.

Erre figyeljük sült krumpli készítésekor

Ha mégis sült krumplira vágyunk, akkor pedig érdemes az alábbi szabályokat betartani, hogy minél kevesebb akrilamid legyen az ebédünkben/vacsoránkban:

  • Ne tároljuk  hűtőben a burgonyát, úgy ugyanis több cukor képződik benne, az pedig a sütés során fokozott akrilamidképződéshez vezethet!
  • Soha ne süssük meg a főzéshez ajánlott burgonyát! A sütni való krumpli kevesebb redukáló cukrot tartalmaz, így sütése során kevesebb akrilamid keletkezik.
  • Arra is ügyeljünk, hogy az ételeket legfeljebb aranybarna színűre süssük! Ne hagyjuk, hogy megégjenek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.