Háziorvoshiány: az ország középső részén a legaggasztóbb a helyzet

Évről évre rosszabb, már nincs elég orvos a magán és az állami ellátásra.

Pest vármegyében 247 praxis üres, Budapesten 191 rendelőben nincs orvos. Országszerte 940 alapellátó praxis betöltetlen, így egyetlen év alatt 114-gyel növekedett a háziorvoshiány – írta meg az EconomX.

háziorvos, vérnyomásmérés, vérnyomás
Egyre több településen nincs háziorvos. Fotó: Getty Images
Nincs két egészségügyre, egy államira és egy magánellátásra elegendő orvos és szakdolgozó Magyarországon, egyre sem nagyon

– hangsúlyozta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) volt elnöke.

Az viszont jó hír, hogy 2023-ban az előző évinél 3,4 százalékkal több, 42,1 ezer orvos gyógyított a hazai egészségügyi ellátórendszerben, így a tízezer lakosra jutó orvosok száma 42,4-ről 43,9-re emelkedett. Ugyanakkor 8400 állás betöltetlen maradt az egészségügyben, közel felére szakdolgozókat, negyedére orvosokat vártak. 

Leginkább az apró és kisfalvas térségekben fordul elő, hogy helyben nem hozzáférhető a háziorvosi ellátás, ez mintegy 1400 települést és 534 ezer lakost, az ország népességének 5,6 százalékát érintette 2023-ban.

Egy háziorvosra átlagosan 2002, egy házi gyermekorvosra 1091 bejelentkezett lakos jutott 2023-ban, számuk évek óta lassan emelkedik. Egyes praxisoknál a gyermekeket is a háziorvos látja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!