Hasznos véleménycserét folytatott az Országgyűlés egészségügyi bizottságának küldöttsége Bécsben

Bécs, 2007. szeptember 27. (MTI) - Hasznos és tartalmas véleménycserét folytatott az Országgyűlés egészségügyi bizottságának Kökény Mihály elnök vezette küldöttsége Bécsben, egyebek között az egészségügy finanszírozásáról, a társadalombiztosításról és az együttműködési lehetőségekről.

A delegáció találkozott az osztrák parlament egészségügyi bizottságának tagjaival, járt a társadalombiztosítási szövetségnél és felkereste a bécsi közkórházat is.

Kökény Mihály az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy érdekes, tanulságos programot bonyolítottak le: tulajdonképpen a rendszerváltás óta ez volt az első alkalom, hogy a két szakbizottság tagjai tapasztalatcserére találkoztak egymással. Benyomásaik szerint az osztrák és a magyar rendszerben vannak azonosságok és különbségek. Az előbbiek között első helyen a minőségre való törekvést, a magas szintű szolgáltatások nyújtásának szükségességét említette. A különbségek közé sorolta, hogy noha Ausztriában is egységes a társadalombiztosítás, a betegkasszák területi elv alapján működnek, és az emberek lakóhely szerint veszik igénybe a szolgáltatásokat.

Az együttműködést illetően szó esett a dohányzásellenes küzdelemről, a megelőzésről, az egészség-megőrzésről, a határ menti övezetekben megvalósítandó helikopteres mentésről és sürgősségi ellátásról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!