Hamis esetkocsit buktattak le Pesten a mentők

Több hír is érkezett a mentőszolgálat dolgozóihoz egy alternatív, magán mentőautóról, amely pénzért szállította haza a betegeket. Mint kiderült, a személyzet egészségügyi végzettséggel sem rendelkezett.

Mind az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozói, mind a betegek részéről egyre több panasz érkezett egy alternatív, magán mentőszolgálatra - idézi a szervezet Facebook posztját a Népszava. A lap szerint a hamis mentőautó munkatársai megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítottak haza betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával.

Közúti forgalomra is teljesen alkalmatlan volt az autó

Csató Gábor főigazgató korábban már felmondott minden megállapodást a szervezettel, és felszólította a vezetőjét a jogszabályok betartására. A mentőszolgálat munkatársai viszont azóta is gyakran jelentették Budapest különböző pontjairól az engedély nélkül szirénázó esetkocsinak látszó autót.

A hatóságok szerdán lecsaptak az álmentősökre, és több hatóság - köztük a rendőrség, a közlekedésfelügyelet, valamint az adóhatóság - ellenőrzés alá vonta az ominózus járművet. Mint kiderült, a kocsi még közúti forgalomra is teljesen alkalmatlan volt, emellett a személyzet tagjai nem rendelkeztek egészségügyi végzettséggel sem.

Borítókép: Országos Mentőszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

A változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, majd délután északkelet felől fokozatosan vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdara, akár zivatar is. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!