Hamarosan injekcióban kaphatjuk a fiatalságot

Már nem is olyan távoli lehetőség az öregedés megállítása, a kutatók ugyanis az utóbbi időben jelentős lépéseket tettek annak érdekében, hogy csökkentsék az idős korban kialakuló betegségek romboló hatását.

A Párizsi Egyetem kutatói a mitokondriumokat vizsgálták, azokat a pálcika alakú energiaforrásokat, amelyek minden sejtben megtalálhatóak, valamint azt a folyamatot, amely során az általunk elfogyasztott élelmiszerek átalakulnak a sejteknek erőt adó energiává.

A tudósok kimutatták, hogy a mitokondriumok elhasználódásának nagy szerepe van a sejtek öregedésében. Minden ötezredik embernél felfedeznek valamilyen rendellenességet ezekben a sejtszervecskékben, ami idegrendszeri problémákat vagy vakságot okozhat.

A mitokondriumok sajátossága, hogy saját DNS-ük van, amelyet a gyermek kizárólag az anyjától örököl.

Francia kutatók a közelmúltban sikereket értek el a mitokondriális DNS vizsgálatában. Felfedezésük alapján kikísérleteztek egy olyan vakcinát, amellyel hatást gyakorolnak a mitokodriumok génállományára, ezzel pedig lassítják azok öregedését.

Egyelőre ugyanakkor nem igazolható pontosan, hogy a felfedezés hatására valóban lassul az öregedésünk, a folyamatot ugyanis sok más tényező is befolyásolja.

Brit kutatók szerint bár nem csodaszer a franciák által kikísérletezett eljárás, de hasznos lehet azon betegségek kezelésében, amelyek a kor előrehaladtával egyre rosszabb tüneteket produkálnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!