Hajnalkony - Jótékonysági előadás az Aranyág Alapítvány javára

A Hajnalkony című darabjuk egy idősebb korban lévő színésznő s egy fiatal bonviván viszontagságos szerelmét meséli el, a múlt század közepét idéző musical- és operettslágerekkel megtűzdelve. Jótékonysági előadást tart az egészségesebb gyermekekért Bal Négyes Páholy nevű színházi társulat 2010. május 12-én a Ferencvárosi Művelődési központban 17.00-ás kezdettel.

"Nagyon fontos számunkra, hogy segítsünk másokon, hisz azon túl, hogy szórakoztatjuk az embereket, azok akik beülnek egy-egy előadásra, mind valamilyen problémával küzdenek. A mi célunk, hogy erre a rövid időre feledtessük velük gondjaikat.

A társulatot Pankotay Péter vezeti, aki olyan nagyszabású produkciókban játszott az évek folyamán, mint Az Operaház Fantomja, a Volt egyszer egy csapat, a Csárdáskirálynő, vagy az Anna Karenina. Társai szintén a főváros s Székesfehérvár vezető színészei (A teljesség igénye nélkül: Endrődi Ágnes, Mahó Andrea, Váradi Eszter Sára, Arany Tamás, Balogh Bodor Attila, Bodrogi Attila, Jegercsik Csaba, Ruzicska László). Bajza Viktória, aki az új bemutatóban Péter partnernője, szintén a Madách Színház tagja, immár több mint huszonöt éve. Most lehetőségünk nyílik rá, hogy ennél még többet tegyünk. Májusi előadásunk bevételét felajánlottuk az Aranyág Alapítvány javára, hogy ily módon mi is hozzájárulhassunk ahhoz, hogy olyan emberek részesülhessenek támogatásban, akik igazán rá vannak szorulva. Remélem minél többen eljönnek a színdarabra, s támogatják a nemes ügyet, hiszen mi csak azt tudjuk felajánlani, amivel a nézők minket megtisztelnek" - mondta Pankotay Péter, a Madách Színház színművésze, a társulat vezetője.

A jótékonysági előadás 2010. május 12-én lesz a Ferencvárosi Művelődési Központban 17 órás kezdettel. Jegyek az egy órás előadásra 1.200 forintért rendelhetők elővételben a [email protected] e-mail címen, vagy +36202603196-os telefonszámon, március közepétől az interneten és több jegyirodában is kaphatóak lesznek.

További részletek a www.balnegyespaholy.hu weboldalon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.